Nincs még egy olyan égitest, amit olyan régóta és olyan részletesen tanulmányozhatnánk, mint a Hold. Emberi léptékben is felfogható távolsága és méretei, a Föld felszínéről a szabadszemes megfigyelés mellett kisebb műszerekkel is részleteket mutató felszínét az emberi történelem során már sokan, sokféleképpen figyelték és örökítették meg. A mai napig felfedezésre váró titkokat rejtő égitest újra és újra lenyűgöző látvány nyújt, korunk asztrofotósai körében is kedvelt célpont.

Fényes Lóránd, Balatonalmádi

Fényes Lóránd munkássága nem csak a magyar amatőrcsillagászok körében ismert, de nemzetközi szinten is jegyzik. Nem véletlenül: egyike azon hazai asztrofotósoknak, akinek felvételei nem csak csillagászati, hanem esztétikai, művészeti élményt is nyújtanak. A Balatonalmádiban saját tervezésű, különleges asztrográffal és komoly apparátussal dolgozó, de a világot is járó kiváló asztrofotós hazai és nemzetközi díjait, elismeréseit mára felsorolni is nehéz, honlapján ő maga is külön szekcióban tudja összefoglalni. Csak ízelítőül: e sorok írásának időpontjában 2011 óta 14 fotóját választotta a NASA a nap csillagászati képének, és ez a szám a jövőben valószínűleg növekedni fog.

2025. április 30-án az esti szürkület idején gyönyörű, háromnapos holdsarló volt látható az alkonyba boruló égen. Szabad szemes megfigyelő számára leginkább a Föld égi kísérőnkön viszatükröződő intenzív, hamuszürke fénye volt feltűnő. A látványt eredeti észlelési tervemet félretéve magam is megcsodáltam, lerajzoltam. Így még különlegesebb számomra az a gyönyörű fotó, amit nagyjából ugyanabban az időben Fényes Lóránd készített.

Készítés ideje 2025.04.30 20:10: 400/1821 ANT, Fornax 150, Player One Ares-M Pro, Televue Paracorr Type-2, Astronomik ProPlanet-642BP szűrő. Feldolgozás: AutoStakkert!, Registax, PS, Lightroom, Astra Image.

A képet érdemes nagy méretben, teljes képernyőn kinagyítva, részleteiben is tanulmányozni, így adja vissza legjobban az élményt – hosszú megfigyelésre csábít, szinte megbabonáz. A kép hangulata minden idők talán legnagyszerűbb sci-fi alkotása, a 2001: Űrodüsszeia nyitó képsorát (https://www.youtube.com/watch?v=PhZg2ACjVg0) idézi. Szinte várom, hogy a kamera felemelkedjen a Hold felszíne fölé, felbukkanjon bolygónk sarlója is, felcsendüljön Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című művének Bevezetés tétele, és az üstdobok döngése közepette felragyogjon központi csillagunk fénye.

A felvétel újhold után három nappal készült, bal oldalán az holdi északi, jobb oldalán a déli pólus környéke, felül a Hold látszó korongjának keleti pereme. A Földről látható felszín nagyjából 12%-át világítja meg a Holdon felkelő Nap. A világos terület fokozatosan sötétedik és olvad bele az árnyékba a sötét terület határát jelentő terminátor ívelt vonala mentén, melynek koordinátáit mutató colongitudo értéke 306-307 fok körül volt a fénykép készítésének időpontjában. A Hold deklinációja körülbelül 27 fok volt, hazánkban a horizont felett nagyjából 30 fok körüli magasságban volt látható. A hosszúsági libráció közel 5 fok volt, így a Hold látszó korongjának keleti fele fordult jobban felénk, a lehetséges mérték több mint felével. Ez kedvező a keleti oldal megfigyelése szempontjából, némely alakzat csak ilyenkor válik láthatóvá a Földről.

Érdemes a képet először teljességében megfigyelni. A fényt az árnyéktól elválasztó terminátortól kelet felé, az egyre világosabb területeken kisebb-nagyobb, sötét vagy fekete pontok és foltok sokaságaként feltűnő, kráterekkel telehintett terület jól érzékelteti a Hold teljesen kráteresedett felszínét, sok jól azonosítható, részletgazdag alakzattal. A Hold pereme felé közeledve az alakzatok, kráterek látványa elnyúltabb, ovális alakot mutat a perspektivikus rövidülésnek nevezett jelenség miatt.

Ezután barangoljunk egy kicsit, akár a képet kinagyítva. A fotó bal oldalán, az északi pólus közeléből indulva az ősi, 125 km átmérőjú Endymion kráter oválisnak tűnő alakja az első, könnyen felismerhető képződmény. Lapos, lávával feltöltött alját nagyrészt megvilágítja a Nap, de keleti fala még hosszú, tüskés árnyékokat vet. Tőle keletre, egészen sarló pereménél sokkal nehezebben kivehető látvány a laposnak látszó Mare Humboldtianum, a hasonló nevű becsapódási medence központi része. Az Endymiontól dél felé egy homogénebb, egyenletesebb felület az Idő Tava (Lacus Temporis), melyet két kerek, bazalt lávával feltöltött becsapódási terület alkot. Tovább dél felé, de kissé keletre a még öregebb, szinte teljesen megvilágított aljzatú Messala kráter, mellette még délebbre a kétszer olyan mély, ezért alját még árnyékba rejtő Bernoulli. A kettő között, és a Messala aljzatán jól kivehetőek kisebb-nagyobb szatellit krátereik. A Bernoullitól nyugatra, a terminátor árnyékának vonalán a Crisium becsapódási medence legkülső gyűrűjén látható a Geminus kráter. A nap által már megvilágított nyugati sáncfalán kivehető teraszos szerkezete, mellette a kisebb Burckhardt kráterrel. Ezt követi a Crisium medence következő gyűrűjén a Cleomedes kráter. Közepétől kissé északra eső központi csúcsát formáló kb. 800-1000 méter magas hegyvonulat mellett a lávával feltöltött aljzaton látható a B jelű szatellit kráter, valamint omladékos, lepusztult déli és nyugati sáncfala, mely épp az árnyék határán húzódik.

Ezután érkezünk a képet szinte domináló, egészen fantasztikus látványt nyújtó Mare Crisiumhoz. A Válságok Tengere a szabad szemmel is látható, hatalmas, a Crisium becsapódási medence központi részét alkotó terület, amit érdemes a teljes méretű képen részleteiben megfigyelni. Először is az azt körbezáró, 3-4 ezer méter magas,  a becsapódási medence Crisium gyűrűjét alkotó, csipkés, szinte gomolygó felhőzetre emlékeztető, lenyűgöző falakat. Nyugati íve még árnyékba burkolózik, csak néhány magasabb csúcs tűnik elő a napsütésben. Tőlük keletebbre a Swift és Peirce kráterek pereme már felbukkan, a Picard kráter gyűrűje pedig bár teljesen kirajzolódik, belseje még rejtve marad. Kelet felé a látvány pedig valóban egy napfényben fürdő tenger hullámaira emlékeztet, ahogy a lávával feltöltött területből észak-déli irányban húzódó gerincek emelkednek ki. Nagyon jól látható a felvételen a falaktól beljebb, körben a Crisium medence legbelső gyűrűjének a bazaltlávát megtörő vonala. Északkeleti szakaszát alkotja a Tetyaev gerinc, tőle keleti irányban a teljes méretű képen kivehető a Blue Ghost űrszonda 2025. március 2-i leszállóhelyének környéke, a Mons Latreille. A belső gyűrű déli szakaszán szálltak le a szovjet Luna 15, 23 és 24 holdszondák az 1960/1970-es években, a Luna 24 két méter mélyről származó kőzetmintákat is visszahozott a Földre. A Crisium gyűrűt alkotó falak körül számos nagy kráter és kisebb mareterület is kivehető. A Hold kelet felé egyre világosodó pereménél sötétlő terület a Mare Marginis, tőle délebbre a Mare Smythii, a kettő között pedig a 138 km átmérőjű Neper kráter látható, mely a látszó ellipszis alakkal ellentétben valójában kör alakú, és még központi csúcsa is kivehető a kép teljes méretű nézetében. Visszatérve a terminátorhoz, a Mare Crisiumtól dél felé a Luna 16 és 20, valamint a 2007-ben érkező Chang’e 1 holdszondák célterülete, a Mare Fecunditatis már megvilágított keleti harmada látható, a “kisebb” Naonobu, Atwood, Bilharz kráterek hármasának kontúros peremével.

Innen indul a Nagy Keleti Kráterlánc négyesét alkotó nagyméretű kráterek sora. 

A dupla központi csúcsos, teraszos falú Langrenus, melynek sugársávjai ebben a megvilágítottságban még nem tűnnek fel.  A romos falú, igazán ősi, pre-nektari korú Vendelinus.  Az egészen különleges központ csúcsot alkotó hegyekkel és körülötte árkokkal szabdalt Petavius.  És egyik személyes kedvencem, a szintén ősi Furnerius, melynek kráterekkel tarkított aljzatán a képen is látható barázdája, a Rima Furnerius. 

A négy nagy kráter mindegyikének aljzatát már megvilágítja a nap, a lapos, súroló fényben szépen kirajzolódnak jellegzetes részleteik. Szembeötlő a különbség a kráterek megjelenése között: a Vendelinus és a Furnerius öregebb, erodálódott, omladékos falait összehasonlítva a Langrenus és főleg a Petavius jóval élesebb, kontúrossabban látható sáncfalainak belső szerkezetével és külső, darabos, kiszóródásokkal borított lejtőivel feltűnően látszik a keletkezésük között eltelt többszáz millió éves, vagy évmilliárdos korkülönbség.

A Petavius és a Furnerius között az árnyék irányába a Snellius és a Stevinus kráterek éppen felsejlenek a terminátor vonalán, a japán Hiten űrszonda 1993-as becsapódásának közelében. De “mögöttük” a Snellius völgy 350 kilométer hosszú keleti fele már fokozatosan felfényesedik, ahogy dél felől elhalad előbb a Hase, majd az Adams kráterek mellett. Látható az is, ahogy északnyugat délkeleti irányban a völgyet a Hase barázda átszeli. Északkeletre, a Petavius “mögött” kirajzolódik a hatalmas, a Dunántúl területével összevethető méretű, 200 km átmérőjű, szabálytalan kör alakú Humboldt kráter, a közepén húzódó hegylánccal együtt. A képet nagyítva még az aljzatát behálózó barázdákat is láthatjuk.

A Furnerius mellett dél felé a Fraunhofer kráter sötétlik, szatellit krátereit egy íven követve a Vega és Reimarus krátereken keresztül már látható a Schröter völgy keleti vége. A sarló délkeleti pereme felé pedig, a Hold többi tengereihez viszonyítva sok, nagy kráterrel szabdalt Mare Australe látható, benne a keleti perem előtt feltűnő Lyot kráterrel.

A déli pólus felé haladva, a terminátortól az egyre vékonyabb és árnyékosabb sarló pereme felé a Helmholtz, Neumaer, és Hale kráterek még jól kivehetőek, déli falaik világítanak a nap visszavert fényében, de aljzatuk még árnyékba borul. Még délebbre a Demonax kráter is nagyrészt árnyékban, de a sarló déli pereme felé tekintve még megcsillan a nehezebben megfigyelhető, de egy magyar amatőrcsillagász, Hédervári Péter nevét viselő kráter.

És ezzel megérkeztünk a Hold déli pólusának környékére, ahol a Lunar Prospector szonda 1998-ban vízjég jelenlétére utaló hidrogént detektált, majd egy évvel később a fotó készítésének idején még árnyékban levő, ezért nem látható Scott kráter környékén becsapódott a felszínbe. Errefelé szálltak le az IM-1, majd az IM-2 holdszondák is, utóbbi a magyar Puli Space által tervezett vízszimatoló készülékkel, 2025. március 6-án.

Fényes Lóránd nagyszerű felvétele a Hold sarlójáról látványos, gyönyörű fotó, melyet megcsodálhatunk pusztán a szépsége által nyújtott élményért, vagy elmerülhetünk a Naprendszer keletkezési időszakának nyomait a mai napig őrző égitesten látható részletekben is.

Szöveg: Kónya Boldizsár Gábor