A bolygókeletkezéseket leíró legtöbb modell alapja a tény, hogy a protoplanetáris korongból kialakuló kisebb-nagyobb bolygócsírák folyamatos ütközése és összetapadása során alakultak ki a ma ismert nagybolygók.

Először egy kisebb, stabil mag jelenik meg, amely körül idővel nagyobb tömegű és méretű köpeny alakul ki, majd óriásbolygók esetén megjelenik a főképp hidrogénből álló külső réteg, illetve a planéta atmoszférája. Konstantin Batygin (Caltech) és Fred C. Adams (University of Michigan) nemrégiben egy másik, jóval közvetettebb megközelítést alkalmaztak a szokásos modellekben alkalmazott feltételezések elkerülése érdekében. A kutatók a Jupiter legbelső holdjainak (elsősorban a Thebe és Amalthea – a beljebb keringő Adrastea és Metis a Roche-határon belül kering, így nem használhatók fel) pályájában bekövetkező apró változásokat figyelték meg az ősi, fiatal Jupiter tulajdonságainak rekonstruálása érdekében. A vizsgálathoz a Galilei-holdak túlságosan nagy tömegűek.

JunoCam-felvétel a Jupiter déli mérsékelt sávjáról és a Nagy Vörös Foltról.
(NASA / JPL-Caltech / SwRI / MSSS; Navaneeth Krishnan S CC BY)

A pályaváltozásokra vonatkozó adatokat időben visszafelé követve a szakemberek szerint lehetséges volt a frissen keletkezett Jupiter eredeti méretének, forgási sebességének és mágneses jellemzőinek meghatározása. A számítások segítségével egészen a Naprendszer 3,8 milliárd éves koráig jutottak vissza, azaz szinte közvetlenül az első bolygócsírák megjelenésének koráig.

Az eredmények szerint a fiatal Jupiter a jelenlegi óriásbolygó méreténél 2–2,5-szer nagyobb volt, mágneses tere pedig akár ötvenszerese is lehetett a jelenlegi térerősségnek. Bár a kutatók a szokásostól eltérő modellekkel dolgoztak, az eredmények összhangban vannak a gázóriások fejlődésére vonatkozó eddigi ismereteinkkel is.

Az új modell alapján a Jupiter igen gyorsan fejlődött, alig egymillió év alatt alakult ki. Tömegének gyors növekedése következtében azonban néhány ezer év alatt a növekvő gravitáció jelenlegi méretére préselte össze, miközben a bolygó légkörének jelentős része is ebben az időben került az égitestre

Sky and Telescope, 2025. június 2.
– Molnár Péter