Ahogy a film is tanítja, nem hiszek el egy Edgar Wright interjút-nyilatkozatot sem arról, hogy neki ez szeretetprojekt és hasonló, nem pedig csekkért vagy a buktákért jóvátétel miatt csinálta, mert A menekülő ember (2025) egy percre nem érződött Edgar Wright filmnek. Még a Soho-nál is kevésbé volt itt flow. Vagy emberünk levetkőzte azt, ami miatt volt valamekkora rajongótábora? De így meg csak egy a sokból, akik közül bárki az asztalra tehette volna ezt a filmet.

Amúgy egynek jó, hogy előre rohanjak (kacc).

A történet középpontjában egy csóró munkásember van, akit fekete listára tettek, mert fel mert szólalni valami vállalati túlkapás miatt, de mindezt egy olyan disztópiában tette, ahol a vállalatoknál van már minden hatalom. Sajnos az asszonya sem keres jól, így amikor a közös gyereküknek gyógyszer kéne a betegségére, akkor abban látja a kiutat, hogy a propagandamédia reality gyárába jelentkezik. Bármelyik kevés pénzes megaláztatást elvállalná, hiszen a méltóság az nem jár a szegényenek, de egy producer meglátja benne azt a dühöt, ami a legvéresebb, legnézettebben reality-be, a Running Manbe castingoláshoz vezet.

Ebben a showban teljesen az élet a tét, a résztvevőknek úgy kell 30 napig menekülniük, hogy maga a cég is halálos vadászokat küld a nyomukba, de közben még az átlagemberek is be vannak vonva nem csak a gyilkolásba, de egy appon át lehetnek csak besúgók könnyedén, ami szintén annyi pénz, hogy minden csórónak megváltás lehet. Már amellett, hogy mit kiderül eléggé fake news módra tájékoztatnak a résztvevőkről, pszichopata bűnözőknek lefestve őket, teljesen félrevezetve a nézőket.

Vajon van aki nem tudta a Running Man alapjait? A cselekmény nyilván a futás megkezdésével indul be, de itt már el is értünk az egyik gondhoz, vagyis régimódi akciófilmek előtti tisztelgéshez, miszerint az alapozás elnagyolt és klisés. A gyereknek gyógyszer kell, az asszony várja haza, nesze mehet a menekülés. A minap a Commando-t néztem újra, és az is ez az egyszerű és lineáris durrbele, ami lehet szórakoztató.

Igen, direkt nem a Swarcis Running Mant emlegettem, mert lehet szentségtörés, de azt egyáltalán nem tartom érinthetetlennek. Lehetett volna annál jobb ezen interpretációja King regényének, és a fő témák elő is kerülnek mindkettőben, de az jobban “modern Róma”, míg ebben az összehasonlításban ez valamennyire árnyaltabban az, hihetőbben. Ami viszont durva, hogy elvileg ez az eddigi leghűbb Running Man adaptáció, és ha ez igaz, akkor mennyire tűpontos már amit King megálmodott elvileg pár hét alatt?

A film első kétharamada amúgy korrekten szórakoztató. Bár a ritmusban és vágásban nem jött át Edgar Wright, talán a gyerekes dühös energiában mégis, ami elvileg a regényt jellemzi King szerint. Bár Glen Powell, mint Amerika legdühösebb embere az nem annyira hihető, ahogy a lecsúszott faternek sem a 10% alatti testzsírral és brutál izmokkal, mert hogy tartotta a 200g protein gólt, ha egy antibiotikum nem fért bele a költésbe… de ez ilyen kicsit szőrszál hasogatás, mert nem ez a lényeg ugye. Swarci is hihetetlen volt a legtöbb szerepében, ellenben volt vászon jelenléte, és valamennyire Powellnek is van itt. Nem ugyanannyi, de van.

Szóval amíg csak a menekülés eleje van, addig akad pár látványos akciójelenet, 1-2 vicces duma, derülnek ki dolgok a tévéadó hazugságaiból. Itt még tényleg visszaköszöntek a régi akciófilmek, bár valamennyire túl sima volt ez hozzájuk hasonlítva. Ellenben amikor elérünk a mondanivalóhoz. Hajjaj. Szóval a Running Man utolsó harmadát nehéz volt nézni.

Nem is arra gondolok a befékezéssel, hogy kőegyszerűek a film megállapításai, hanem ahogy tálalták ezeket, az nem a 80-as 90-es évekből merített, hanem 2015 körülről. Pedig minden releváns az elhangzókból, hiszen még innen is látni a kinti média mögött kik állnak, és mennyire figyelemelterelés a sima emberek egymásnak ugrasztása jelenleg is minden témában. Ahogy nyilván a kapitalizmus végállomásáról is vannak itt megállapítások.

De mindezt csak így a képünkbe mondják, nem is próbálnak többet. És igen, árnyalják kis metával, a gonosz CEO szövegeivel a műsorok alkotásáról, de ilyen semmilyen. Mindegy. “Essünk túl rajta.” Bár azért nem úgy, mint mondjuk a Ballad of a Small Player tette a függőséggel, avagy nem tűnik vonzónak az üzenet nélküli világ, hanem… hát túlzottan realistának inkább.

Szeretni akartam, többnyire bírtam régebben Edgar Wrightot, Glen Powellt kifejezetten kedvelem, akció-scifi is, de inkább csak egynek ment el.