Olyan felvillanásokat észleltek a Hold árnyékos oldalán az űrhajósok, amelyek apró meteorikus szemcsék becsapódásaitól keletkezhettek – a sikeres azonosítást már évek óta várták a szakemberek.

Sokan láttunk már hullócsillagot, hivatalos néven meteort az éjszakai égen. Ilyenkor egy-egy apró, többnyire borsó vagy cseresznye méretű szemcse csapódik be a Föld légkörébe. Hatalmas, akár többször 10 km/másodperces sebessége miatt felizzik a levegőben kialakuló közegellenállás hatására, a forróságtól pedig anyaga ionizálódik. A környezetében lévő légköri gázt is felhevíti és izzásra kényszeríti. Ez a meteorjelenség, amely egy másodperc töredékéig tartó fénycsíkot rajzol az égre.

Ilyen szemcsék természetesen nemcsak a Földet, de a többi égitestet is bombázzák – így a Holdat is eltalálják. A Holdon a becsapódások során légkör hiányában akkor történik felvillanás, amikor a kozmikus látogató a felszínnek ütközik és megsemmisül. Ilyen felvillanásokat már több alkalommal is sikerült megfigyelni a Hold sötét odalán – de eddig még csak a Föld felszínéről.

A Földről 2005 és 2020 között a Holdon megfigyelt becsapódások helyszínei. Az észlelések a megfigyelésre megfelelő időpontok alkalmával jellemző holdfázis miatt csoportosulnak a képen a bal, illetve a jobb oldalon (NASA).

Az Artemis–2 expedíció űrhajósai úgy tűnik, hat ilyen apró robbanást láttak a Hold sötét oldalán, amelyek fehéres-kékes és rendkívül rövid villanásoknak tűntek. A megfigyelés azért kissé bizonytalan, mert egyrészt nagyon rövid és nem túl fényes felvillanások várhatóak, amelyek csak a másodperc töredékéig tartanak. Emellett az űrhajósok a földi magnetoszférán, azaz bolygónk mágneses védőpajzsán kívül utaztak a Hold körül. Az ilyen térségben sokkal intenzívebb a kozmikus sugárzás, azaz a nagy sebességű és energiájú atommagok előfordulása és azok „bombázó” hatása. Szerencsére a jelenség nem veszélyes, néhány napon vagy héten keresztül nem éri komoly sugárdózis az űrhajósokat. Viszont egy-egy eltévedt atommag a szem ideghártyájába csapódva apró felvillanáskén észlelhető – ilyeneket az Apollo-űrhajósok is láttak, természetesen becsukott szemmel is.

Egy földfelszínről megfigyelt becsapódás villanása a Holdon.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a kozmikus sugarak fent említett hatását sikerült-e kizárni. A jelenséget már régóta feltételezték a kutatók, de eddig még csak ritkán, és a „távoli” Földről sikerült megörökíteni néhány alkalommal. A mostani megfigyelésnek kedvezhetett, hogy a Hold sötét oldalát figyelték az Artemis–2 űrhajósai. Emellett a Holdtól mért kisebb távolság is segített: az ilyen apró becsapódások robbanásait a Földről csak nagyobb távcsővel lehetne látni. A térbeli helyzet miatt ugyanakkor a Hold árnyékos oldalát főleg nappal lehet megpillantani bolygónkról – a nappali égen pedig egy halvány és rövid villanás sem látszana a kékesfehér, fényes földi égbolton.

Ha még nem látta volna a Holdat távcsőben, tekintse meg a Polaris Csillagvizsgálóból, esetleg a csillagászat napján április 25-én, de saját távcsövét is elhozhatja az észlelőteraszra. A Hold megfigyeléséhez az MCSE Holdészlelő szakcsoportja ad segítséget. Ha pedig arra kiváncsi, milyen térbeli helyzetből és miként láthatta az Artemis–2 személyzete a Holdat, kattintson erre az interaktív alkalmazásra.