Bár lehet nem a kontextussal kéne kezdeni, de annyira durva, hogy két horrorfilm között mennyire eltűnt egy 200 millióba került Star Wars film. A Possession épp az idei év Sinners-ét húzza, eszméletlen WOM-tal nőtt a második hétvégéjére, az emberek “ezt látnod kell” módon ajánlják egymásnak. Mellette kvázi bukott az említett nagy IP, a Mandalóri, és most jött a Backrooms, ami az A24 legerősebb hazai nyitása lesz, még az is lehet, hogy többet hoz majd az első hétvégjén, mint az immáron harmadszor emlegetett nagy IP.

Az emberek ki vannak éhezve valami másra? Mert ez az. Más. Nyilván nyáron lesznek majd nagy győztes stúdiófilmek, de a kis meglepetések ekkora hasítása nem csak azt sugallja, hogy több horrorra vágyunk.

Mindezt egy átmeneti terekről szóló filmnél lehet ellőni.

A történet egy pszichiáterre és egy bútorbolt tulajára koncentrál. Utóbbi még a válását igyekszik feldolgozni a szakembernél, miközben az üzlete sem hasít túlzottan, mert borzasztó minőségű garnitúrát szór ki túlárazva. Az első furcsaság, hogy valami fogyasztja az áramot, és ezt főleg éjszakánként lehet észrevenni. Mivel emberünk a boltban is alszik kényszerűségből, így egyik este a világítás ingadozásának felderítése közben az alaksorban a falban talál egy olyan részt, amin át lehet lépni valami más helyre.

Többször is érdekesen leírják ezt a teret, de azt meghagyom a filmre. Elképzelni valahogy úgy kell a hátsó teret, mintha egy irodaház csak folyosókból állna, amiket egy állandóan romló agyú csapat épített, félmagas falakkal, a merőlegesek feltételezett de nem szeretett ismeretével, semmibe sem vezető lépcsőkkel és hasonlókkal. Aztán jött egy berendező, és odaszórt dolgokat, táblákat, bútorokat, és mást. Mindez valami végtelen köztes, vagyis átmeneti térnek érződik, amit az ajtóra bukkanó férfi el is kezd felderíteni.

Ez most kettős lesz: nem volt elég puskaporuk a történetben a játékidőre, de közben pedig olyan erősen kezdődik, és az átmeneti részben való mászkálás annyira hangulat és más, hogy nem tudnám ténylegesen leszólni. Nincs 100 hasonló film a mozikban. Bár akarnak mondani valamit a megrekedésről, a változás kerüléséről, de mégis új végeredményt várásról, meg persze a traumák hatásairól, de közben mégis kellett volna még valami. Viszont mindemellett a creepy vibe meg hatalmas. Átjön, hogy miért csábító és vagy őrjítő is a megrekedés.

És több eszméletlenül fasza jelenet is akad.

Konkrétan már azért megérte leforgatni az egészet, amikor Chiwetel Ejiofor először bemegy “hátra”. Hatalmas nyitott szobákban mászkál, de mégis klausztrofóbikus az egész, és már a harmadik kanyar után ijesztő a gondolat, hogy miképp talál majd vissza. Később természetesen Renate Reinsve pszichiátere is belevonódik a cselekménybe, és kap egy hozzá illően elszabadulós drámai pillanatot.

Ezt a hangulatot, a karakterekkel felfedezést és persze a tétek emelkedését jó ideig képes megtartani a vagy 20 éves rendező, hogy csak a végébe törjön bele a bicskája. A sorozat youtube alapjait elnézve nem meglepő, hogy a hátsó szobák kinézete magával ragadó, és igazából nekem ez teljesen eladta az egészet. Nem kell hozzá látni amúgy az említett videókat, azaz a websorozatot.

Igazság szerint a film első fele egy olyan csekk, amit a befejezése nem tud beváltani, és feltehetően azzal lesz a legtöbb baja a nézőknek. De annyira nem tipikus, különleges élmény a Backrooms, hogy nem lehet nem ajánlani, főleg, hogy a hasonlóan átmeneti teres Exit 8-nál sokkal jobb. Majd a 2. részben jobban kifejtik? Szinte biztos, hogy az A24 már most írja a csekket…