Már Cannes óta várom a rendes mozipremierjét a filmnek, mert bekajáltam, hogy ez az új Mad Max Fury Road. Valójában nem a minőségre értették az előbbit, hanem a 3 iszonyat hosszú akciójelenetre. Hogy ezek mennyire jók? Hááát.

A történet gyorsan összefoglalható: a Hope nevű kisváros közelébe űrlények érkeznek az erdőbe. Az egyik betéved az utcákra, míg páran a fák között maradnak. Ééés ennyi. Mármint az első akciójelenetet a rendőrfönök viszi, aki a városban követi a lény nyomait, aztán segítséggel össze is csap vele. A másodikat az erdőbe tartók, akiknek többel is szembe kell nézni. A harmadik…

Igazából az egész olyan, mintha valami koreai sorozatot néznél. De komolyan, a film végén nagy dumával felvezetés a folytatásnak, cliffhanger, és a többi. Ami előtte volt az pedig 2-3 nem olcsó rész. Konkrétabban az eddigi legdrágább dél-koreai film amúgy, ez van ahol látszik, van ahol pedig nem fogod elhinni az előbbi kijelentést. Pontosabban az első lény feltűnésétől kezdve kételkedni fogsz.

Ami mindenképp baromi szép, az a production design. Elhiszem a fenti hatalmas budget tényt, mert mindez tényleg drága. Eleinte nem értettem miért van lehúzva a Hope. Aztán kiderül milyen kettős a helyzet, mivel az űrlények CGI-ja iszonyat gagyi, valami Crysis kaliberű, amivel szemben a díszletek, a város, a felvételek gyönyörűek. Komolyan, az elején a rendőrfönök az elhagyatott, láthatóan lakott kisvárosban bolyong, és jó nézni, annyi aprósággal van tele minden képkocka. Semmi sem steril, és ez végig elmondható. Mivel máshol gagyi a CGI, így biztosan tényleg kimentek forgatni, teleszórták szeméttel az utcákat és udvarokat, különben nem nézhetne így ki. Ugyanez mondható el a többi helyszínre, még a ruhákra is.

De.

A film összes jelenete olyan, mintha lenne benne plusz egy ütem. Nem 20 percet lehet kivágni, hanem vagy egy órát. Túlzok nyilván. Arra gondolok például, amikor az elején a zsaru követi a lény nyomait a kisvárosban, akkor befordul egy házba, aztán befordul még egybe, aztán még egybe, aztán még egybe. Ebből valami kihagyható biztosan. Vagy amikor üldözi a lény, akkor az vagy ötször hibázza el… miért nem elég három? Nem konkrét számokra gondolok, nem striguláztam ténylegesen, csak minden pillanatban ezt a túl sok-at éreztem, amikor néztem a Reményt.

Ami pedig végképp megosztóbb lehet, azok pont az összekötő jelenetek. Ez kultúra különbség, de vannak sokkal nézhetőbb koreai filmek, amikben visszavettek ebből a… humorból? Mármint a szarós történet biztos poén, ahogy a karakterek interakciói is gondolom azok, árnyalják őket a vicces helyzetek, csak nem túl nyugatiak ezek a pillanatok. Szokni kell őket? Nem tudom, szoktam koreai műveket nézni, és a maradandóbbak valahogy pont visszavesznek ebből a fajta humorból. Mondjuk a Hope-nak előnye a “balls to the walls” akció egy No Other Choice-szal szemben, mégis utóbbi a “jobb” film, ha fogalmazható így. Viszont a sztori pillanatokra is érthető a fenti kritikám, miszerint azokban is pont egy ismétlődő fordulattal mintha több lenne.

Vagyis hát a CGI is megosztó, bár gagyi, de közben valahogy engem nem zavart, magam is meglepődtem. Talán Fassbender kivétel, mert nála nagyon elrontották a designt. Azért nem véletlenül nem mutatott belőle egy kockát sem az amerikai forgalmazó a trailerekben. A WTF befejezésről ne is beszéljünk, ha már megosztás, mivel az űrlények sztorijának olyan, mintha a közepét kaptuk volna meg.

Igazából filmbuziként tök érdekes mű volt, hiába lovagoltam pár dolgon, volt amikor nagyon-nagyon szórakoztatott, mert gyönyörű, és többnyire száguld is előre, de nem ez az új Fury Road. Azért remélem adtam fogódzkodót, mennyire jöhet be nektek. Bár hozzátenném, hogy szerintem a nagyvászon ad azért hozzá.