Van, ahol Márki Zay négyszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára

Az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter 372 313, Dobrev Klára 284 430 szavazatot kapott, így a hódmezővásárhelyi polgármester 13 százalékpontos különbséggel győzött. Vannak olyan megyék, illetve fővárosi választókerületek (az Országos Előválasztási Bizottság ebben a bontásban közölt eredményeket), ahol kiélezett volt a verseny, viszont akadt olyan terület is, ahol Márki-Zay több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev, ráadásul előbbi a fővárosban összességében is a szavazatok csaknem kétharmadát megszerezte. Az adatokat térképre vittük, hogy lássuk, melyik jelölt melyik országrészben volt népszerű.
Vidéken fej fej mellett haladt a két jelölt, végül tíz megyében Dobrev nyert, kilencben Márki-Zay, összesített vidéki eredményük pedig 47,4, illetve 52,6 százalék lett. Előbbi az északi országrészekben, illetve a Dél-Dunántúlon volt erős: Nógrádban 20,35, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 13,44 százalékponttal előzte meg Márki-Zay-t. A DK-s jelölt győzelmeit kékkel, Márki-Zayét vörössel jelöltük ? minél sötétebb az árnyalat, annál nagyobb fölénnyel nyert az adott jelölt.
Márki-Zay-ra Veszprém megyében kétszer annyian szavaztak, mint Dobrev Klárára (32 ezer, illetve 15 400 voks), és szülőföldjén, Csongrád-Csanád megyében is 31 százalékponttal előzte meg Dobrevet. A harmadik legnagyobb különbség Márki-Zay javára Pest megyében született, ahol rá 51 ezren szavaztak, Dobrevre 36 500-an, így a kettejük eredménye között 16,51 százalékpont volt.
Annyiban nem meglepő a Pest megyei jó szereplés Márki-Zaynál, hogy a tizennyolc budapesti egyéni választókerületből tizenhétben is ő győzött, és ahol nem (a XV. kerületben), ott Dobrev mindössze 29 szavazattal kapott többet, mint ő. Emiatt budapesti térképünk kevésbé sokszínű, az viszont kiderül belőle, hogy Márki-Zay a belvárosi, illetve budai kerületekben volt a lerősebb, míg a pesti külső kerületekben valamivel jobban szerepelt Dobrev.
Márki-Zay a legnagyobb előnyre Budapest 3. számú (a teljes XII. kerületet, illetve a II. kerület bizonyos részeit magába foglaló) választókerületében tett szert: 60 százalékpont lett a különbség az ő javára, miután négyszer annyian szavaztak rá, mint Dobrevre (1386, illetve 5692 szavazatot kaptak). A legszorosabb verseny a már említett, Dobrev-győzelmet hozó XV. kerületben, illetve Csepelen volt: előbbinél 29, utóbbinál 43 szavazatnyi különbség volt a két jelölt között.
Dobrev Klárára a szavazópontokon 252 ezren, Márki-Zay-ra kicsivel többen, 260 ezren szavaztak.
Az online szavazatokban viszont hatalmas különbség van: míg a DK jelöltjére szűk 38 ezren voksoltak így, addig Márki-Zayra három és félszer annyian, közel 134 ezren.
The post Van, ahol Márki Zay négyszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára first appeared on 24.hu.
Hasonló tartalmak
Őriszentpéteri az idei év legjobb magyar étterme
- Népszava
- 17 Jun, 2025
Változékony időjárással folytatódik a hét
- HVG
- 17 Jun, 2025