Vereséget szenvedett Mátyás király

Moldva függésbe kényszerítése Hunyadi Mátyás idején két szempontból is fontossá vált Magyarország számára: egyfelől a fejedelemség komoly katonai erőt adhatott a török ellen tervezett háborúhoz, másfelől pedig Mátyás király moldvai hűbérurasága esetén a korszakban barátból riválissá váló Lengyelország elvesztette volna a térségben szerzett pozícióit.
Az országocska ebben a korban igazi ?Erisz-alma? lett a két birodalom számára, főként úgy, hogy az egymást gyakorta váltogató moldvai uralkodók hol Budának, hol Krakkónak ajánlották fel hűbéri szolgálataikat, hogy így kerekedhessenek felül riválisukon ? írja a Rubicon.hu.
BüntetőhadjáratAz 1458-ban trónra lépő Hunyadi Mátyás az elűzött Péter Áront támogatta, míg ellenfele, III. István a lengyel korona védnöksége alatt keresett menedéket. Amikor István 1467 őszén Erdélyben felkelést szervezett, Mátyás váratlanul Kolozsváron termett. A magas adók miatt kezdődő zavargás csírájában elhalt, az uralkodó pedig október végén egyes források szerint 40 ezer katonájával István ellen indult.
A király III. István székhelye, Szucsava felé nyomult előre, ellenfele pedig folyamatosan visszavonulásra kényszerült, így hamarosan Bákó, majd Roman városa is Mátyás kezébe került, és szörnyű pusztítás áldozata lett. Már beköszöntött a december, mikor a magyarok átlépték a Moldvát, és a folyó bal partján fekvő Moldvabánya elfoglalásával felkészültek a fejedelmi székhely ostromára, amikor a hadjárat nem várt fordulatot vett.
Súlyos vereség1467. december 15-én éjjel az ellenség a városra rontott, a moldvai fejedelem seregének rohamával egy időben ráadásul a város számos pontja is lángba borult, így a magyarok túlerejük ellenére igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Végül négyórás küzdelem árán sikerült kiszorítani a támadókat a városból,
a harcokban azonban maga Mátyás is súlyos sérüléseket szenvedett az ellenfél kopjáitól és nyílvesszőitől.
Becslések szerint a király katonái közül tízezren estek el ezen az éjszakán, a súlyos veszteség pedig ? az uralkodó válságos állapotával és az ellenséges közhangulattal párosulva ? elegendő érv volt ahhoz, hogy másnap a magyarok elszánják magukat a visszavonulásra.
A király szégyenteljes vereségként értékelte a moldvabányai ütközetet, többet nem próbálkozott III. István erőszakos elmozdításával. Később azonban gyökeres fordulatot vett a kapcsolatuk, a moldvai fejedelem ugyanis elismerte Hunyadi hűbéruraságát, az uralkodó pedig támogatta őt az oszmánok elleni harcokban.
The post Vereséget szenvedett Mátyás király first appeared on 24.hu.
Hasonló tartalmak
Make Lóvé and War
- Népszava
- 17 Jun, 2025
Akik a világot mentik meg
- Népszava
- 17 Jun, 2025
Akciós protézis
- Népszava
- 17 Jun, 2025