A szomszédos tömbben lakik egy férfi,kinek nyugdíjas kora ellenére nem nőttek bemég a kutacsai. A minap találkoztam vele és megkért,nézzek már bele a fejébe és mondjam el,mit látok. Egy magányos univerzumról beszéltem neki,sivatagi szelekről, sztrádákról, megannyi poroselágazással, mágneses viharokról.Napfoltról, mozdulatlan madártestekről.Tulajdonképpen a várható időjárásról.Azt nem mondhattam el neki, hogy valójábankutat láttam, egy megszállt övezetet, anyjamonolit szikla-mosolyával, tekintete mint lebegőköntös, vagy elhagyott óceáni vitorlás,veszett fehérséggel süllyedt egyre mélyebbre,mint támadás után a kifordult cápafog.