Emlékszem, a virágmintás blúzomat vettem fel aznap, amikor megcsaltalak. Nem készültem arra, hogy ez fog történni. Pontosan ugyanúgy kezdődött a napom, ahogy szokott. Ébresztő, szundi, szundi, te közben elindultál, még egy kis szundi, kávé, reggeli, egy visszafogott smink, a virágmintás blúz, nadrág, apró fülbevaló, a táskámba betettem Csehovtól a Dráma a vadászatont és már siettem is a buszhoz. Időben érkeztem az irodába, eseménytelenül telt a délelőtt. Megválaszoltam az e-maileket és volt két megbeszélésem. Írtál, hogy munka után hazaugrasz picit, de utána még intézel valamit anyádnak, csak 10 körül találkozunk. Ebédidőben Lina jött értem, mint minden kedden, most is a sarki vietnámi étterembe mentünk. Épp kihozták a wokban pirított csirkémet rizzsel, amikor Dávid megkocogtatta a vállamat. Csatlakozhatok?, kérdezte. Nem láttam egyetem óta, picit meghízott, feszült a hasán az ing, mintha egy túlfújt labda akarna kibújni a bőréből. Korábban mindig sima arcát rövid szakáll borította. Persze, válaszolt helyettem Lina és arrébb húzta a székét. Dávid velem szemben tette le a tálcáját és csak beszélt és beszélt és közben úgy mosolygott, hogy látszottak a fogai. Vajon még mindig a Colgate-re esküszik? Lina szótlanul evett és egy határidős feladatra hivatkozva hamar elköszönt. Utána igazából nem tudom pontosan, mi történt, csak még egy kávéról volt szó, aztán egy sütiről, aztán egy kis sétáról, hiszen úgyis egész nap az irodában ülünk. Aztán egy pohár bor, még egy kis séta, összeért a virágos ingem ujja a szilvakék zakójáéval. Dávid sokat kérdezgetett és minden válaszomnál felém fordult és rám nézett, bele a szemembe.Már majdnem 9 óra volt, amikor buszra szálltam. Gyorsan leültem és elővettem Csehovot, nehogy bárki meglásson. Újra és újra és újra olvastam ugyanazokat a mondatokat, de csak Dávid egyre táguló pupilláit láttam magam előtt. Nem tudom, hogy ő kezdte vagy én, nem tudom, hogy tiltakoztam-e vagy sem, egy idő után már nem tudtam semmit, csak éreztem a borostáját, a fogait, a nyelvét, a hasát, amin feszült az ing. Nagyon nehéz volt leszállni a buszról. Az órára néztem, fél 10, mindjárt hazaérsz. Csinálnom kell előtte valamit, magammal, az érzéseimmel, a hajammal, a számmal, a virágos blúzommal. Próbáltam visszaemlékezni, a filmekben ilyenkor mit csinálnak. Kettesével szedtem a lépcsőket felfelé, nehezen nyílt az ajtó. Felkapcsoltam a villanyt és ott volt. Egy egész alakos tükör. Hónapok óta nyaggattalak, hogy segíts elhozni. Megálltam előtte. A hajam szénaboglya, a blúzom félregombolva, az arcom kipirulva, a szememen elkenődve a festék. Remegni kezdtek a szerveim. Csak egy picit kellett meglöknöm a tükröt, hogy eldőljön. Mintha lassított felvételen néztem volna, ahogy a parkettára zuhan, a csattanás a sikításommal keveredett. Nyílt az ajtó, ijedten léptél hozzám. Magadhoz szorítottál, ahogy rázkódni kezdtem. Semmi baj, simítottál végig a virágos blúzomon, ez csak egy tükör.