Bölcsen járt el Hadházy Ákos, amikor felkérte szimpatizánsait, szavazzanak arról, május elsején melyik helyszínen folytassák a tiltakozást a Budapest Pride ürügyén elkövetett jogfosztás és a „technofasizmus” – az arcfelismerő rendszer alkalmazása – ellen. Két lehetőség adódott: az egyik az Erzsébet híd volt, ahol a rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt, a másik a Parlament előtti Kossuth tér, ahol teljesen legális módon, kockázat nélkül lehet megtartani a tüntetést.Az Erzsébet híd tűnt a bátrabb, a Kossuth tér az okosabb megoldásnak. A szavazók számát nem ismerjük, a szavazati arányt viszont igen: a válaszadók háromnegyede a Kossuth teret preferálta. Bőven lehet még ebből hídfoglalás is – ha a jelenlévőknek úgy támad kedve, miből sem áll átvonulni a közelben lévő Margit hídig –, de a demonstráció legalább nem az eleve betiltott gyűlés pozíciójából indul.Amikor Hadházy felsorolta, milyen érvek szólnak az egyik vagy másik helyszín ellen és mellett, egy fontos szempont kimaradt: az eddigi hídlezárások nem a fideszes politikusoknak okoztak kellemetlenségeket (akikkel szemben a tüntetések szerveződtek), hanem a jórészt ellenzéki budapestieknek (akik szerettek volna zavartalanul közlekedni a városban). Megeshet, hogy a harag ilyenkor nem a tiltakozást kiváltó hatalom, hanem a tiltakozók ellen fordul.A bejelentett hídfoglalások folytatását igazolhatta volna, ha a résztvevők száma hétről hétre nő, csakhogy ennek az ellenkezője következett be. Eljött az ideje a váltásnak.Ettől még véletlenül se lett igazuk azoknak, akik haszontalannak bélyegzik a tüntetéseket. Könnyen lehet, hogy valakik jobban, sikeresebben, hatásosabban is tudnak demonstrációt szervezni: számukra javasoljuk, hogy ne csak a nagyi karosszékéből gurgulázzák ki magukból a kifogásaikat, hanem cselekedjenek. Ahogyan a kutyapárt tette, amikor több mint tízezres gyűlést hozott össze a Hősök terén.Nem a tüntetés értelmetlen, hanem az a vita, hogy van-e értelme a tüntetésnek. Magától értetődik, hogy van. A tüntetés nem csodafegyver, csupán egy eszköz a sok közül. Egyetlen tüntetés se képes megdönteni a rendszert, de minden tüntetés közelebb vihet a rendszer megdöntéséhez. Azok, akik – bármilyen számban – utcára vonulnak, főként, ha még retorziónak is kiteszik magukat, ellenzéki oldalról nem gúnyos kioktatást, hanem tiszteletet érdemelnek.