Egyháztörténészek szerint több olyan nagy formátumú személyisége is volt a katolikus egyháznak, akiket már életükben szentként tiszteltek. Közéjük tartozik Szent Miklós püspök, a keleti egyházak talán „legnépszerűbb” szentje. Említhetnénk Néri Szent Fülöp nevét is, aki a társadalom peremén élőket karolta fel, vagy Árpád-házi Szent Erzsébetet. II. János Pál pápa szentté avatását már temetésekor követelték a hívek.Egy igazi szentet olyannak képzelünk el, mint amilyen a szombaton utolsó útjára kísért Ferenc pápa volt. Neki is voltak hibái, de nem is gondolta tévedhetetlennek magát. Csalhatatlannak végképp nem. Sokszor hangsúlyozta esendőségét, ezért is kérte a híveket oly gyakran arra: imádkozzanak érte. Ám minden gesztusa igazolta szentségét. Halála pedig beteljesítette életművét: elbúcsúzhatott a hívektől, majd másnap saját otthonában távozhatott el közülünk. Bármennyire is hiányzik majd mindannyiunknak különleges, jámbor személyisége, mindig velünk marad. Mosolyával, szeretetével, humanizmusával, vagy éppen korholó megjegyzéseivel, amikkel oly sokszor illette paptársait. A gyászmisén a szentbeszédet mondó Giovanni Battista Re bíboros találóan jegyezte meg: Ferenc a nép pásztora volt, 12 éves pápasága alatt mindvégig közel maradt az emberekhez, megérintette sokak szívét.