Több civil szervezettel is beszélgettem már a szegénység felszámolásáról, a mélyszegénységben élõ emberek között fenntartott civil tanodákról, és mindig szóba kerül, hogy a gyerekek között, akikkel foglalkoznak, milyen soknak lenne szüksége szemüvegre, hallókészülékre, talpbetétre, fogszabályozásra. Az elhivatott segítõ nem tud megállni ott, hogy tanítja ezeket a gyerekeket, hanem újabb pályázati pénzeket próbál lehívni egy új programra, hogy a gyerekeknek legyenek olyan orvosi eszközeik, amelyekkel egyáltalán tudnak tanulni. Az esélyegyenlõség már ott megbukik, hogy a szülõnek még buszra sincs pénze, amivel bejutnának az orvoshoz, aki felírná a szemüveget?