Fontos frissítést kapott az egyéves megjelenési évfordulójára a Sonos Ace fejhallgató

- 24.hu - Tech
- 19 Jun, 2025
- Címkék: #Tech # sonos ace # fejhallgató # frissítés
A Sonos tavaly dobta piacra az első fejhallgatóját, Ace néven, ezzel belépve egy egészen új termékkategóriába, ahol a cég olyan olyan szereplőkkel versenyzik, mint a Sony-féle WH-1000XM6, vagy éppen az Apple műhelyéből kikerült AirPods Max.
Az Ace karrierje ugyanakkor nem indult túl fényesen, hiszen pont akkor került piacra, mikor a gyártó rengeteg kritikát kapott a sietve, félkészen közzétett, minden termékéhez nélkülözhetetlen Sonos alkalmazás miatt. A fejhallgató helyzetén az sem javított, hogy a megjelenésekor az egyik legfontosabb funkciója csak az iOS operációs rendszert futtató iPhone okostelefonokkal, illetve a cég legdrágább hangprojektorával működött együtt – erről részletesebben is írtunk a premiert követő tesztünkben.
5 fotóA kompatibilitási probléma tavaly augusztusban szűnt meg, minden funkció megjelent Androidon, illetve a Beam, a Beam (Gen2) és a Ray hangsugárzók tulajdonosai számára is elérhetővé vált a TV Audio Swap nevű lehetőség, amelynek köszönhetően a tévére kötött Sonos hangprojektoron megszólaltatott hang a wi-fi hálózatunkon keresztül átjátszható a fejhallgatóra. A funkció támogatja a Dolby Atmos formátumot is, így fülest viselve sem kell lemondani a térhatásról, miközben nem zavarjuk a velünk egy háztartásban élők (vagy a szomszádaink) pihenését és másfajta szórakozását.
Tovább is van
A fejhallgató támogatása ugyanakkor ezzel nem ért véget, hiszen a megjelenés egyéves évfordulójával nagyjából párhuzamosan az Ace kapott egy nagyobb szoftverfrissítést, amely nemcsak új funkciókat hozott, de a már meglévőeket is tovább csiszolta.
Az okostelefonos Sonos alkalmazáson keresztül letölthető és telepíthető szoftver nagy újdonsága a Dual Listener TV Audio Swap opció, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre két Ace fejhallgató csatlakozzon a fentebb említett soundbarokhoz – bár kicsit furcsa elképzelni, hogy két ember egymás mellett ülve fejhallgatóval a fején néz filmet.
A Dual Listener TV Audio Swap funkció mellé megérkezett a TrueCinema lehetőség is, amely a felhasználó környezetéhez igazítja a térhangzást, ezzel még élethűbb hangélményt biztosítva, illetve fejlődött az aktív zajszűrés (ANC), hiszen a füles immár képes érzékelni a hajat, a szemüveget vagy a sapkát, és ennek megfelelően szabályozni a kívülről érkező zajok kioltását. Javult továbbá a hanghívás minősége, mikor mobilhoz csatlakozva headsetként használjuk az eszközt. Ehhez kapcsolódik az új SideTone funkció is, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó hívás közben halkan azért hallja a saját hangját, még abban az esetben is, ha be van kapcsolva az ANC.
Kapcsolódó Mi az a Bluetooth, és hogyan lehet jó minőségű a vezeték nélküli zenehallgatás? Naponta használjuk, de nem mindenki tudja, pontosan mi, illetve hogyan működik a Bluetooth. Cikkünk ezen igyekszik változtatni.The post Fontos frissítést kapott az egyéves megjelenési évfordulójára a Sonos Ace fejhallgató first appeared on 24.hu.