Az ISS-en az olyan hétköznapi tevékenységek is, mint az étkezés vagy a WC használata speciális körülményeket igényel. Ez is a súlytalanság miatt van, ami a hagyományos főzést, a tálalást és az étkezést egyaránt befolyásolja – az emésztést követően pedig az illemhely használata során is speciális körülményekkel szembesülnek az űrhajósok. Ennek járunk utána az alábbiakban az Űrállomás gyorstalpaló című cikksorozatunkban, dr. Vincze Miklós asztrofizikus, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet munkatársa segítségével.

Csillagaszat.hu: Súlytalanságban is szükséges enni, inni és idővel WC-re menni. Igényelnek-e ezek speciális, a földitől eltérő eszközöket vagy a belső tér sajátos kialakítását?

V.M.: A Földön legegyszerűbbnek tűnő dolgok is bonyolulttá válhatnak a súlytalanságban. Hogy mást ne mondjak: én ma szénsavas üdítőitalt ittam az ebédemhez. Ez olyasmi, ami kifejezetten ellenjavallott a súlytalanságban, ahol a buborékok nem szállnak fölfelé – sem az italban az emberben –, hiszen nem lép fel a felhajtóerő, nincsen „fent” és „lent”. Hasonlóan nem tanácsos olyasmit enni, ami sok morzsát termel, mert az össze-vissza lebegő apró törmelék kellemetlen, sőt akár veszélyes is lehet. Elképzelhetjük, hogy vécézés sem triviális, amikor a testek nem pottyannak lefelé.

Az ételek elkészítését igyekeznek a legegyszerűbb formában megvalósítani – ennek megfelelően legfeljebb felmelegítik az ételt, de főzésre, sütésre nem kerül sor az ISS-en.
Ugyanakkor az asztal, aminél étkeznek speciális rögzítési lehetőségeket tartalmaz, a kinyitott konzervek, flakonok és egyéb műanyagba csomagolt ételeket ugyanis rögzíteni kell, ha nem akarják akár több méter távolságból összeszedni. Maga a tárgyak „ellebegése”, pontosabban rögzítése viszonylag szigorúan szabályozva van, ugyanis a földinél veszélyesebbek a morzsák vagy apró porszemcsék is. Ezek a súlytalanságban lebegve szerencsétlen esetben bármely műszer belső részébe is juthatnak, ahol akár zárlatot vagy egyéb problémát okoznak – ugyanakkor az összes műszaki felszerelés úgy van megtervezve, hogy még az ilyen kósza szemcsék se okozzanak komoly bajt szerencsétlen esetben sem.

Étel előkészítése a 32-es expedíció keretében a Unity modulban (balra) és a megterített asztal a 40-es expedíció során a Zvezda modulban (jobbra) (NASA).

A legtöbb étel vákuumcsomagolva, kiszárított, dehidratált formában érkezik az űrállomás fedélzetére. A szokásos eljárás az, hogy ezek műanyagtasakjait egy csapra csatlakoztatják, amelyből megadott mennyiségű forró vizet engednek a csomagba, majd összerázzák, s ezután az ételek fogyaszthatóak is. A vákuumcsomagolás persze azt is jelenti, hogy az ételek nagyon sokáig, jellemzően évekig megőrzik a minőségüket, vagy legalábbis fogyaszthatóak. Nagyon messze vagyunk már a korai űrhajók tubusba zárt pépszerű űrételeitől. Íme egy valódi űrmenü néhány tétele az ISS jelenlegi alapszemélyzetének egy napjáról: barackos müzli (rehidratálható), narancslépor (vízzel keverve), grillezett csirkemell paradicsomszószban, bulgur vagy rizs, zöldborsópüré (rehidratálható), gyümölcsturmix (pépesített gyümölcsökből), marhapörkölt zöldségekkel (melegíthető zacskós étel), instant burgonyapüré (vízzel keverve), csokoládés desszert (pl. csokis-mogyorós krém tubusban), diófélék és aszalt gyümölcsök, energia- vagy müzliszeletek, joghurtpor (újabban rehidratálható verziók is léteznek).

A kenyér nem a legnépszerűbb az ISS-en, mert gyorsan veszít a frissességéből és élvezeti értékéből, ugyanakkor a tortilla főleg Rodolfo Neri Vela mexikói űrmérnök ételei óta népszerű, részben mert nem termel sok morzsát. Szintén népszerű a kenhető és erősen tapadó mogyorókrém. A friss gyümölcs és zöldség is népszerű, ilyenek főleg az új szállítmányok érkezésekor érhetők el. Oleg Artyemjev hagymát is termesztett fent étkezési célra, de ez inkább egyedi kivételes eset volt.

Pizzák az űrben: a 2-es expedíció során Jurij Uszacsov űrhajósnál (balra) és az 53-as expedíció tagjainál (jobbra).

Gyakori a szárított és konzerv élelmiszer, de a közhiedelemmel ellentétben viszonylag kevés a tubusos étel, amit közvetlenül a tégelyekből a szájukba nyomnak az űrhajósok. Sőt olyan videókat is bőséggel találhatunk az interneten, amelyeken a súlytalanságban kilökött, kipöckölt ételeket, esetenként folyadékcseppet tréfásan „röptében kapnak el” az űrhajósok. Az első pizzát érdekes módon orosz űrhajósok vitték fel az ISS-re 2001-ben. Természetesen a nemzetközi legénység nyomán sokféle étel jutott fel már az ISS fedélzetére, japán szusi, koreai kimcsi, arab, olasz és további konyhák révén.

Ugyanakkor sok esetben az ISS fedélzetén súlytalanságban készült különféle anyagmintákat fagyasztva hoznak a Földre, ilyenkor kisebb mobil hűtőkben vagy hidegtartó tégelyekben jutnak ezek le a visszatérő űrhajóval – a felszálláskor üres hűtőket alkalmanként fagylalttal töltik meg, ami a felérkezés után egy ideig még ideális a fogyasztásra.

Gagarin a starthely felé menet levizelte a buszkereket Bajkonurban. Így nem is volt gond a másfél órás repülés során – a furcsa „hagyomány” pedig azóta is ebben a formában él, ott mindenki (még a nők is) szimbolikusan átesnek ezen. A 15 perces űrugrásra induló Alan Shepardnak, az első amerikainak az űrben nem volt ekkora szerencséje. Ilyen rövid repülésre nem terveztek semmiféle vizeletgyűjtő rendszert, ám a startot órákon át halasztották, miközben Shepard a kabinban feküdt, és vizelnie kellett. Végül az a döntés született, hogy az űrhajós az űrruha belsejébe könnyített magán, ám ezt csak részben tudta kezelni az izzadság felszívására beépített vékony szivacsbélés.

Az űrllomás fedélzetén a vizelet összegyűjtésében a súlytalanság okozza a nehézséget. De a megoldás sem bonyolult: a toalett itt egy egyszerű cső, amelyben egy levegőt szívó berendezés található, és a keletkező légáramlat beszívja a folyadékcseppeket, így azok a megfelelő gyűjtőbe kerülnek. Ezt követően újrahasznosítják azt az ECLSS rendszerrel, lásd korábbi cikkünket.

„Házimunka” az ISS fedélzetén: Serena Auñón-Chancellor űrhajós a WC-t tisztítja (NASA)

A rendszer higiénikus jellegét fenntartandó, minden űrhajósnak saját feltétet kell rögzítenie a levegőt beszívó csőre, és abba „dokkolniuk” a kisdolog elvégzéséhez. Praktikus okokból minden személynek egyedi méretű feltét az ideális, ennek kiválasztása a férfiak esetében nem volt problémamentes. Minden személynek magának kell kiválasztania a méretet, és az elsőként kitalált három méretkategória közül (kicsi, közepes és nagy) érdekes módon szinte mindenki a nagy méretről nyilatkozott. Ugyanakkor ez nem fedte minden esetben az anatómiai valóságot, ennek megfelelően (úgymond pszichológiai okból) később átnevezték a három kategóriát nagy, hatalmas, és elképesztő méretűre – ekkor már reálisabbnak bizonyult az önbevallásos méretválasztás.

Az emésztés végeredményeként a „nagydologra” speciális toalettet használnak az űrhajósok. Ezt a legelső Mercury és Gemini program során még egyszerű felnőtt pelenkával oldották meg, ami azért okozott nem kevés kényelmetlenséget. Később, az Apollo-expedíciók során sem volt még fejlett műszaki megoldás ehhez. Egy speciális tasakot kellett az embernek a hátsó felére rögzíteni, és amennyiben szükséges manuális segítséggel elhelyezni a szilárd végterméket a tasak végében, majd lezárni és visszahozni a Földre – az anyagot érdeklődve vizsgálják az orvosok a landolás után. Ugyanakkor korábban például a holdkompból kidobták a csomagokat kísérőnk felszínére, érdemes lenne asztrobiológiai kísérletként ennyi idő után felkeresni azokat, megnézni, hogy valami kakibaci túlélt-e több mint fél évszázadot a Holdon.

Űrhigiéniai érdekesség: székletgyűjtésre használt segédeszköz az Apollo-űrhajókról (history.nasa.gov).

Az ISS vécéinek lelke egy porszívószerű berendezés: az űrhajós „ráül” a tenyérnél alig nagyobb, téglalap alakú felületre, majd miután elhelyezkedett, beindítja a légáramot, s csak ezután kezdődhet maga az „akció”. Dolguk végeztével az űrhajósok nedves törlőkendővel kezelik a felületet. Nagyon fontos, hogy ezt aztán nem „húzzák le”, hanem külön szemétkonténerben helyezik el. Korábban az űrrepülőgépeken egy kis kamera is volt, hogy az űrhajós megfelelően csatlakozzon a toalett nyílásához, amit nem csak az nehezíti, hogy hátul nincs szemünk, de a szokatlan súlytalansági környezet sem előnyös a tökéletes csatlakozáshoz, főleg a küldetés elején, az esetleg szédülő asztronautáknak. Az ISS-en már modernebb a rendszer, ott levegőszívás segíti a végtermék célba jutását.

A toalett témakör apróságnak és egyszerű, hétköznapi dolognak tűnik egy űrállomás kategóriájú rendszerben – ugyanakkor mégis fontos: ha a WC elromlik, a küldetésnek vége, az űrhajósoknak meg kell szakítaniuk a jól felépített programot és vissza kell térniük a Földre.

Kapcsolódó cikkek:

Indul az űrállomás gyorstalpaló

Az első modulűrállomás, magyar vizittel

Mennyi ételt vigyünk az űrbe?

Űrkonyha Chris Hadfield bemutatásában (NASA)