:

Mirkó Anna Regina: Második füzet

Mirkó Anna Regina: Második füzet

A nagyanyám öccse megfagyott Kamcsatkán. Állítólag baleset történt, a mai napig nem tudni, baleset volt-e vagy gyilkosság. A nagyanyám szerint megölték. Minden, ami maradt utána, azok a naplói és egy mamutagyar. Az agyart otthon tartjuk egy nagy zöld bőrtáskában, rakosgatjuk ide-oda. Az ember nem dob ki ilyesmit. Néha elmondjuk a barátainknak, a vendégeinknek, hogy van mamutagyarunk, megmutatjuk nekik, csodálkoznak rajta, nahát, olyan, mintha egy fadarab lenne, csak sokkal nehezebb. Aztán visszatesszük a régi, szovjet újságpapírokkal teli zöld bőrtáskába, és megint rakosgatjuk, néha egyikünk vagy másikunk megbotlik benne. A kurva mamutagyar. Most ajándékozzuk el valami múzeumnak? Ez minden, ami Jevgenyij után maradt. Meg a naplói.Jevgenyij – Zsenya – 1970-ben halt meg, tizenhat évvel a születésem előtt. Legendává vált, a család legendájává. Nem tudom, milyen lehetett, néha azt mondják, hasonlítok rá, néha azt, a nagybátyám hasonlít rá, ami furcsa, mert a nagybátyám és én egyáltalán nem hasonlítunk egymásra. A nagyanyám szerint az anyjuk sokszor mondta Zsenyának gyerekkorában, ha nem lennének ilyen jó jegyeid, hát azt gondolnám, egy ökör vagy. Elmeséli ezt, nevet, aztán sír. Túl sokat sír és keveset nevet, azt mondják, míg élt az öccse, más volt. Miután Zsenya meghalt, a nagyanyám visszavonhatatlanul megváltozott. Ketten voltak testvérek.Zsenyát a társával Kamcsatkán, a bázistól pár száz méterre találták holtan. A macskája vele volt, mindig vitte magával az expedíciókra, hatalmas testű állat, olyan északi fajta, Oroszországban a macskák jóval nagyobbak, mint itt. Láttam egy régi fényképet, Zsenya, a macskával a hátizsákjában. A fejük majdnem egyforma méretű, a macska akkora, mint Zsenya felsőteste. Nem tudom, hogy hívhatták az állatot, így jobb híján csak úgy tudok hivatkozni rá, hogy a macska. Írhatnám talán nagybetűvel. A Macska. A Macska ott maradt Zsenya mellett, kivárta a reggelt. Azt mondják, a mellkasán ült, melegen akarta tartani. Életben tartani. A kollégák, akik felfedezték a holttesteket, megpróbálták befogni, de nem sikerült, a Macska elszaladt. Egyszer még visszanézett, aztán eltűnt az erdőben.Zsenya az egyik társával indult aznap reggel felderíteni. Túl későn fordultak vissza, besötétedett, a bázison lekapcsolt a generátor.A nagyanyám azt mondja, ilyen véletlenek nincsenek, a generátor nem véletlenül állt le, a generátort leállították, mert tudták, a sötétben esélytelen, hogy visszataláljanak.Zsenya nem ilyen pályára készült, de nehéz természete volt. A nagyanyám szerint Zsenyát eltávolították Moszkvából, nem volt választása, mennie kellett. Mert nem bírt magával, mert egy ökör volt. Kényelmes állása volt, de viselkedni nem tudott. Pártjegyzőként dolgozott, írni nagyon tudott, ó, de még mennyire, a nagyanyám mindig azt mondja, költő lehetett volna. De nem lett, mert amit írt volna, azt akkoriban jobb volt nem leírni. Annyira azért nem volt ökör, hogy ezt ne értse. Bent ült a párt ülésein, az volt a feladata, hogy jegyzetelje, amit hall, de Zsenya hol rímekbe szedte az elhangzottakat, hol vicces megjegyzéseket írt a margóra, így egy ponton megkapta az ukázt, kapja elő az eredeti végzettségét, és irány Kamcsatka.Geológus volt, mert az anyja ragaszkodott hozzá, hogy legyen valamilyen diplomája. Akármilyen. Geológiára vették fel, nem utálta, nem is szerette. Orvos nem akart lenni, a nagyanyám sem akart, a dédnagyanyám pedig nagyon szerette volna, ha a két gyereke közül legalább az egyik az lesz. Így lett Zsenyából geológus, és így küldték el Kamcsatkára, úgynevezett kiküldetésbe, valami ostoba vers miatt, ami szerinte csak vicc volt. Ennek aztán elég sok következménye lett, például az, hogy végül az anyám tanult orvosnak, meg az, hogy a nagyanyám onnantól fogva soha életében nem viccelt. Persze lehet, hogy próbált, csak nem vettük észre.Gyerekkoromban gyakran elképzeltem, hogy Zsenya nem halt meg. Hogy vígan él, egyszer csak felbukkan, és elvisz magával. Nagyon sokszor gondoltam erre. A naplói itt vannak, nem olvasom őket, nem akarom, hogy kiderüljön, mégsem volt olyan jó író, vagy nem volt ökör, vagy nem volt lázadó. Amúgy is, nagyon nehezen boldogulok a cirill kézírással. Mégis olvasom őket. De mindenkinek azt mondom, nem olvasom.1959. májusBefejeztem hát az első füzetet, és belekezdtem a másodikba. Kíváncsi vagyok, kihúzom-e addig, míg teleírom ezt is, vagy teljesen agyonnyom az élet. Vad idők járnak, őrült nyomás minden oldalról, legjobban a munka nyomaszt. Mi történik? Fújhatsz riadót, senki nem jön a segítségedre. Az egyetlen megmentőm itt Galina. Sajnos ahhoz még nincs elég rutinja, hogy segíteni tudjon a munkámban, nála jobban azonban senkire nem számíthatok. Jobb, ha nem is számítok, főleg nem morális támogatásra. Nem mondom, hogy Galka nem tereli el egy kicsit a figyelmemet a munkáról, vele minden olyan könnyű és jó. A mi kapcsolatunk mintha valami nagyon mély belső értelemmel rendelkezne, mintha össze lennénk kötve. Ez pedig a legváltozóbb formákban, az élet legkülönbözőbb helyzeteiben nyilvánul meg, van itt minden. Boldogság és kételkedés, gyógyulás, gyógyítás, és néha egyetlen pillanatért, amit vele tölthetek, őrült módon áldozok fel fontos dolgokat. Az ördög tudja, mi ez, nem tudom elképzelni, hogy kapcsolatunk legyen. Mert köztünk tényleg van valami nagyon értékes, valami olyasmi, ami nem szűnhet meg, ami nem áldozható fel a hétköznapi nyűgök oltárán. Késő van, egyedül vagyok. Galka épp csak most ment el. Fura volt, megállt egy pillanatra, mintha várt volna valamire, hogy mondjak neki valamit, vagy mintha ő maga akart volna mondani nekem valamit… Látta, hogy még ég a villany, ezért jött, de mintha nem fejezte volna be, amit mondani akart.Lassan haladok. A lapok megsárgultak, Zsenya ceruzával írt, helyenként olvashatatlan. Ki az a Galina? Zsenya házas volt, de a feleségét nem így hívták. A szöveget bámulom. Azt írja, ez a második füzet. Hol lehet az első. Nálam csak kettő van, a dátumok alapján a második és a harmadik. Hirtelen súlyt érzek, súlyt és meleget, a macskám ugrott fel az ölembe. Egyáltalán, mi jelentősége van az egésznek, mi után nyomozok? Változik valami, ha rájövök, nem Zsenya volt a célpont, hanem a társa, ha kiderítem, ki volt az a társ? Tényleg geológusként küldték oda, vagy van valami, valami, amiről nem tudunk, nem beszélünk? A macskám helyezkedik, a füzetet szaglássza, engem néz, aztán a füzetet, aztán megint engem. Igen, Cicus, nekem is, nekem is csak kérdéseim vannak, válaszaim pedig nincsenek.