Számos beszélgetésben és Népszava-videóban hangzott el ezekben a napokban a kérdés, mi garantálja, hogy Magyar Péter – akár egy esetleges kétharmados győzelemmel a markában, akár anélkül – meg tudja valósítani az általa ígért rendszerváltást. Miközben leszámol a korrupcióval, visszaállítja az igazságszolgáltatás függetlenségét, letöri az inflációt, újraegyesíti a nemzetet – bármelyik egyedül is nagy vállalás lenne egy négyéves ciklusra, és nyilván lennének kerékkötői is, mint minden változásnak. Mondanánk, de hát semmi nem garantálja, ahogy mást sem az életben. Csak mert vannak és lehetnek is kételyeink, milyen lenne a folytatás, még senkit nem beszélnénk le arról, hogy ha úgy tetszik, jövőre a Tiszára szavazzon. Nem ártana az sem, ha lenne B tervünk (inkluzíve a mostani garnitúrának), nem csak a szokásos, mindent felteszünk egy lapra, vagy maradunk a tanult tehetetlenségben, várva egy Grál-lovagra, aki előtt a nemzeti együttműködés rendszere meghajlik, sőt dalolva felszámolja önmagát. De itt idéznénk a Diderot-hatást, mert jelentős részben ekképpen alakult át a magyar társadalmi-politikai tér rövid idő alatt a NER-elit képmására, és talán ebben bízhatunk a remélt kormányváltás után is, akármilyen tempóban és hatékonysággal tudná beváltani a választóknak tett rendszerváltó ígéreteit Magyar.