:

Tiborcz István: Engem mint üzletembert, nem befolyásol a választás eredménye

Tiborcz István: Engem mint üzletembert, nem befolyásol a választás eredménye

Nem követem és számolgatom azt rendszeresen, hogy mekkora a vagyonom, mert nem ez mozgat, nem ez motivál. A vagyonos emberek életmódja pedig nem egy magyar sajátosság, de valóban szükség van önmérsékletre - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Tiborcz István, aki arról az alapelvéről is beszélt, hogy a közvetlen irányítása alatt lévő vállalkozások nem üzletelnek az állammal. A változásban lévő politikai környezet, a Tisza Párt előretörésének vállalatbirodalmára gyakorolt hatásairól is kérdeztük, melynek kapcsán leszögezte: a vállalatcsoportot úgy építette fel, hogy sikeres lesz a jövőben is, szerinte erre a teljesítményre nincs befolyással a politika. Ezt a céghálójának három alappillérére alapozza, ami a turizmus, a logisztika, és a pénzügyi szektor. Ismertetése szerint ezek mind olyan ágazatok, amelyekkel "jobbá tudják tenni az emberek életét". Lapunknak nyilvánult meg elmondása szerint "először és utoljára" egy konkrét magántőkealap kapcsán. Azt hangoztatta, hogy sem befektetőként, sem tulajdonosként nincs jelen a Főnix Magántőkealapban, amelynek egyik cége irodákat adott el a magyar államnak. Szintén kijelentette, hogy a BDPST Group eddig sem indult, és a jövőben sem fog indulni az MNV belvárosi ingatlanokra vonatkozó tenderein, és hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben is mind magánbefektetőktől vették az ingatlanjaikat, legutóbb például a Marriott Hotelt, és nem az államtól. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem árulta el Tiborcz István, hogy mekkora a becsült vagyona és hogy az eddig megjelent több száz milliárd forintos becslések közül melyik áll a legközelebb a tényleges összeghez.

Kérdeztük még a magyar gazdaság jelenlegi stagnálás közeli helyzetéről, a kormány tagjainak luxizó életmóddal kapcsolatos megjegyzéseiről, az egyre bővülő szállodapiaci érdekeltségeiről, a külső forrásoknak való kitettségéről, hogy túlvállalja-e magát a cégcsoport a fejlesztések terén, valamint egyéb befektetéseiről és növekedési terveiről is beszélgettünk. Ez utóbbi kapcsán kiemelte azt is, hogy az elmúlt 5-6 évben sokszor megkeresték, hogy vegyen magánkórházat és fektessen be a magánegészségügybe, de nem véletlen, hogy nem fektetett be ebbe a területbe.

Hirdetés

Cimkék

Keresés