Szinte az egész Földet megfigyeli a NASA új, csúcstechnológiás műholdja

- 24.hu - Tech
- 30 Jul, 2025
- Címkék: #Tech # űrkutatás # nasa # isro # műhold
Csúcstechnológiás műholdat bocsátottak fel magyar idő szerint július 30-án, 14:10-kor, amely minden korábbinál részletesebb háromdimenziós képet alkot majd a Földről. A NISAR névre keresztelt eszközt a NASA és az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) közös küldetése során állították pályára, amely az indiai Satish Dhawan Űrközpontból indult.
5 fotóA NASA közleménye szerint a műhold centiméter pontossággal lesz képes érzékelni a talaj és a jégfelületek mozgását, ami a természeti katasztrófák kezelésében, illetve mezőgazdasági kihívások megoldásában is segítséget jelent majd. Az eszköz felbocsátása után 20 perccel pályára is állt, az eddigi jelek szerint megfelelően működik 747 kilométerre bolygónk felszínétől. Az innen végzett méréseinek köszönhetően jobban megérthetjük, miként változnak erdeink és vizes élőhelyeink, illetve hogyan mozog a földkéreg földrengések, valamint vulkánkitörések előtt, közben és után.
A következő 90 nap egy tesztidőszak lesz, ám ha a szakértők úgy tapasztalják, hogy a NISAR műszerei kifogástalanul működnek, hivatalosan is kezdetét veheti munkája. Attól kezdve 12 naponta kétszer fogja megvizsgálni a Föld szinte minden talaj és jég fedte területét.
Lapunk rendszeresen számol be az űripar legfrissebb híreiről, korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:
Videón, ahogy a földbe csapódik Ausztrália első űrrakétája Videón, amint felrobban a világ legnagyobb űrrakétája Sosem készült még ilyen közelről fénykép a Napról Ezért küldött a NASA pókokat a világűrbe Ikerműholdakkal kutatja a NASA a mágneses mező titkait Mesterséges napfogyatkozást idéztek előThe post Szinte az egész Földet megfigyeli a NASA új, csúcstechnológiás műholdja first appeared on 24.hu.