:

Húsz év után először írta le a nevét egy nő, miután chipet ültettek az agyába

Húsz év után először írta le a nevét egy nő, miután chipet ültettek az agyába

Több mint két évtizeddel ezelőtt vált mozgásképtelenné az a nő, aki nemrég képessé vált arra, hogy leírja a nevét, kizárólag a gondolatai segítségével. Audrey Crews a Neuralink egyik agy-számítógép interfészét kapta meg az önkéntes kísérlet során, így ő lett a világon az első nő, akinek beültették az implantátumot – írja az Interesting Engineering.

A 16 évesen mozgásképtelenné vált Crews az X-oldalára feltöltött már jónéhány fotót, amin a fejlődése látható, ennek első lépése az volt, hogy egy laptop képernyőjén megjelent az aláírása.

20 év után először próbáltam leírni a nevem. Dolgozom rajta. Lol

– írta.

I tried writing my name for the first time in 20 years. Im working on it. Lol #Neuralink pic.twitter.com/xzPBam5mAS

— Audrey Crews (@NeuraNova9) July 26, 2025

A kép gyorsan felkapottá vált a platformon, több mint kétmillió megtekintést kapott, és Elon Musk is közvetlenül válaszolt rá. „Csak gondolkodással irányítja a számítógépét. A legtöbb ember nem tudja, hogy ez lehetséges” – jegyezte meg a milliárdos.

Egy másik bejegyzésben Crews elmagyarázta, miként zajlott a folyamat. Mint írja, a során egy lyukat fúrtak a koponyájába, majd 128 szállal kötötték be a chipet a mozgás kivitelezésért felelős agyi területre. A nő tisztázta, hogy az eszköz nem állította vissza a fizikai mobilitást. „Ez az implantátum nem teszi lehetővé számomra, hogy újra járjak, kizárólag telepátiára szolgál.” Crews azóta már rajzolt cicát, almát és fát is, a nevét pedig többször is leírta, egyre jobban.

Cant remember who requested these but i did my best. Enjoy. #Neuralink #doitlady pic.twitter.com/gmjqTtTTXm

— Audrey Crews (@NeuraNova9) July 29, 2025

Kapcsolódó Miért ültet chipet emberek agyába Elon Musk? Hogyan is működik pontosan a Neuralink agy-gép interfésze, és tényleg képes-e szuperképességeket adni az átlagembereknek, vagy ismét csak a techmilliárdos üres ígéreteivel állunk szemben?

The post Húsz év után először írta le a nevét egy nő, miután chipet ültettek az agyába first appeared on 24.hu.