:

Gyerekkorunk álmait támasztja fel idén nyáron a LEGO

Gyerekkorunk álmait támasztja fel idén nyáron a LEGO

A LEGO napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb márkája. A dán, még mindig családi tulajdonban lévő játékgyártó cég története 90 éve vette kezdetét, amikor az alapító, az asztalosként dolgozó Ole Kirk Christiansen fajátékok gyártására átállva próbálta életben tartani a nagy gazdasági világválság közepette küszködő vállalkozását.

Az ötlet bevált: a leg godt („játssz jól”) szólás szavaiból született LEGO nevet 1934-ben vette fel a cég, 1947-ben pedig a „modern idők” lehetőségeit kihasználva már műanyagból készített játékokat is piacra dobtak. Ezek viszont még nem a ma ismert LEGO-elemek voltak, azokra 1958-ig kellett várni. Ekkor forrott ki a máig változatlan elv alapján működő, egymással minden esetben kompatibilis, és stabil építési élményt biztosító alkatrészek szabadalma, ami már az alapító fiának, Godtfred Kirk Christiansennek a fejéből pattant ki – ezzel elindítva a cég világhódító útját.

A LEGO készletek kezdetben a mindennapi életre fókuszáltak: házak, műhelyek, rendőrség, tűzoltóság, járművek, repülők, hajók és vonatok épülhettek a hivatalos készletekből, aztán 1978-ban, húsz évvel a kockák „születése” után megjelentek az első Space és Castle készletek.

LEGO Csoport A legelső kastélyos szett, a LEGO 375.

Az előbbiek az űrutazást, az idegen bolygók felfedezését hozták el építőjáték formájában, míg az utóbbiak a középkorba repítették vissza a gyerekeket: várakkal, lovagokkal, később kísértetekkel, varázslókkal és sárkányokkal. Hivatalosan mindkét téma az 1990-es évek végéig létezett, és rengeteg ma 30-40 éves felnőtt emlékezhet azokra az időkre, amikor gyerekként a nyálát csorgatva álmodozott a hazánkban is elérhető katalógusokban látható vagy a dollárboltok kirakataiban elhelyezett készletekről. A szerencsésebbek pedig lelkesen bontogatták/építgették a karácsonykor a fa alá kerülő kisebb vagy nagyobb, a sci-fi hangulatú és lovagos témákhoz kapcsolódó szetteket.

Bár az űrhajós (főleg Star Wars) és a kastélyos időket idéző (pl. a gyönyörű kovácsműhely) készletek jelenleg is találhatók a LEGO kínálatában, a Space és Castle vonal (több más, korábban népszerű témához hasonlóan) már a múlté. A cég ugyanakkor tudja, hogy ezek a témák továbbra is népszerűek a felnőtt rajongók körében, így 2021-ben szavazást indítottak, hogy az idén esedékes 90 éves jubileumon milyen klasszikus termékvonalak térjenek vissza ideiglenesen.

A legtöbb szavazatot a Bionicle, Pirates, Space és Castle termékvonalak kapták, viszont az csak most, a második LEGO CON keretében derült ki, hogy a vállalat egy újragondolt Space és egy Castle szettel „ünnepli” az elmúlt kilencven évét.

Vissza a múltba és az űrbe

A frissen bejelentett évfordulós készletek a 10305-es kódszámű Lion Knights’ Castle, illetve a 10497-es kódszámú Galaxy Explorer, amik két ikonikus szett újragondolásai – kifejezetten a felnőtt rajongók számára. A kastélyos modell az eredetileg 1984-ben kiadott LEGO 6080: King’s Castle modern megfelelője, míg az űrhajós készlet az 1979-ben piacra dobott, legendás LEGO 497: Galaxy Explorer új kiadása. Az előbbi augusztus 3-ától lesz elérhető az érdeklődők számára, míg az utóbbi már augusztus 1-jén ott lesz a hagyományos és online boltok polcain.

LEGO Csoport Két igazi klasszikus.

A méretes (összecsukva 44,5 cm széles, 38 cm magas), középen szétnyitható Lion Knight’s Castle 4514 alkatrészt számlál, 22 minifigurával, működő felvonóhíddal és csapóráccsal, malomkerékkel, tömlöccel, illetve megannyi érdekes és olykor mókás részlettel. Az egyik szobában például gyerekek építik a LEGO legelső, sárga elemekből álló kastélyának miniatűr mását. De nem hiányzik a Castle termékvonal napjainkra igazi ikonná vált fehér csontváza sem, és visszatér a kék köpenyes, csúcsos sapkával és hatalmas ősz szakállal felvértezett varázsló is.

A 2022-es Galaxy Explorer 1254 elemből építhető meg, jár hozzá négy (két piros, két fehér) ugyanolyan űrhajós minifigura, amikért már a ’80-as években is rajongtunk, a végeredmény pedig 52,5 cm hosszú, illetve 32 cm széles. Az űrjármű ráadásul nemcsak eltéveszthetetlenül hasonlít az 1979-ben kiadott eredetire, de megörökölte annak minden korábbi funkcióját is.

A szettek darabszáma és mérete túlszárnyalja az évtizedekkel ezelőtt piacra került eredeti készletekét, ami bizony tudatos tervezés eredménye. A tervezésért felelős dizájnerek, Milan Madge és Mike Psiaki elárulták, hogy nemcsak megidézni akarták a klasszikusokat, de azt szerették volna, ha a modellek olyan formát öltenek, mint amilyen kép él az eredeti verziókról a rajongók emlékezetében – ami nem feltétlenül egyezik már meg a valósággal.

Gyerekként a vár és az űrhajó hatalmasnak érződött, az eltelt évtizedek pedig szinte biztosan megszépítik a róluk kialakult képet. A most leleplezett szettek pedig éppen ezekhez az emlékekhez lettek „igazítva”, mind a méretet, mind az összerakási élményt illetően, hogy ugyanolyan élményt nyújtson a megépítésük, mint a ’70-es évek végén, vagy a ’80-as évek közepén. A nosztalgiát ráadásul az is fokozza, hogy a LEGO ugyanazt a csomagolásdizájnt használta ezekhez a szettekhez, ami sok-sok évvel ezelőtt jellemezte a két klasszikus témát, így már a doboz látványa is beindíthatja ugyanazokat a reakciókat, amiket annak idején a katalógus felett görnyedve vagy a boltok kirakatára tapadva érezhettünk.

LEGO Csoport Milan Madge és Mike Psiaki, az évfordulós szettek dizájnerei.

Komolyan, LEGO felnőtteknek?

Habár a LEGO még mindig egy gyerekeket célzó márka, de az elmúlt évtizedekben jó pár generáció nőtt fel az alkatrészekkel játszva, és milliószámra akadnak olyan felnőttek, akik a gyerekkort letudva sem hagytak fel az építéssel. E rajongóknak külön nevük is van, AFOL néven szokás őket emlegetni, az Adult Fan of LEGO rövidítéseként, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy a LEGO felnőtt rajongói. A cég évek óta dob piacra olyan szetteket (például az ikonikus épületeket formázó Architecture termékpaletta tagjait, vagy a Star Wars tematika Ultimate Collectors Series szettjeit), amelyek kifejezetten az idősebbeknek szólnak.

LEGO Csoport New York nevezetességei LEGO-ból, kifejezetten felnőtteknek.

A vállalat napjainkban viszont a korábbinál is komolyabb hangsúlyt fektet ezen célcsoportra, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 2020-ban külön termékvonalat hoztak létre az idősebbek számára, LEGO Adult néven. Ahogy azt egy korábbi cikkünkben már körbejártuk, ide tartozik a többi között a Manchester United stadionjának, az Old Traffordnak az élethű mása, a saját kezűleg megépíthető, a Beatles és Andy Warhol munkássága előtt tisztelgő képek, a Lamborghini Sián elképesztő modellje, vagy éppen a Star Wars univerzumot megidéző sisakok, amik lényegében LEGO-alkatrészekből megépíthető kisebb szobrocskák.

A felnőtt szettek mindegyike egy jól körülírható érdeklődési kört céloz meg (sport, zene, autók, a Star Wars világa), ráadásul ezeket a szetteket tényleg úgy alkották meg, hogy a felnőtt generáció számára legyenek vonzóak.

Ezek a termékek nem játékra készültek, hanem arra, hogy kiállítsuk őket. Az építési folyamat is eltérő, hiszen a komplexitást illetően kevésbé van megkötve a kezünk. Ez lehetővé teszi, hogy érdekes, kihívást biztosító építési élményt nyújtsunk a felnőtteknek, számunkra pedig lehetőség, hogy részletesebb és valósághűbb modelleket tervezhessünk

– magyarázta nekünk korábban Niels Mølgård Frederiksen, a LEGO egyik dizájnere.

Ide tartozik a két frissen bejelentett évfordulós szett is, melyek nemcsak a nosztalgia, a méret és az építési élmény miatt szólnak a felnőtteknek, de az árcédula okán is. A Lion Knight’s Castle ára 400 euró (a mostani árfolyam mellett nagyjából 160 ezer forint), míg az új Galaxy Explorer 100 euró (40 ezer forint), tehát a célcsoport itt tényleg a legelhivatottabb rajongókat jelenti.

Birkás Péter további cikkei Szintet lépett, de nem kihagyhatatlan a Sony új, zajszűrős füleseEnnyiért nem elég erős a varázslat a Honor Magic4 Lite 5G-benAzonnal frissítse, ha ilyen, itthon is népszerű routert használ!

The post Gyerekkorunk álmait támasztja fel idén nyáron a LEGO first appeared on 24.hu.