:
Breaking News

Eredmény nélkül nyeli el a dollármilliókat Mark Zuckerberg víziója

Eredmény nélkül nyeli el a dollármilliókat Mark Zuckerberg víziója

A való élet digitális reprodukálása régi vágya az embernek, többek között ennek köszönhetjük a klasszikus szimulátorjátékok elkészültét, és a közösségi média létrejöttét is. A koronavírus-járvány megjelenésével jelentősen fellendült az online kommunikációs platformok iránti érdeklődés, amelyből a technológiai cégek azt a következtetést vonták le, hogy megéri ebbe a területbe fektetni. Így a különböző chatprogramok mellett konkrét virtuális világok fejlesztésébe kezdtek.

A Web3, vagyis a decentralizált internet fontos építőkockája a metaverzum – egy olyan nyitott világ, ahol az emberek egy avatar bőrébe bújva dolgozhatnak, ismerkedhetnek, vásárolhatnak és utazhatnak, a bővített valóságnak (Extended Reality, XR) hála. És bár a Facebook nevére vette az ötletet, érdemes kiemelni, hogy az óriáscég bejelentése előtt is már számos hasonló, blokklánc technológián alapuló platform működött.

A Sandbox 2012-től, a Decentraland pedig 2020 óta várja az érdeklődőket, akik pénzért, valamint kriptovalutáért fejleszthető földterületet vásárolhatnak maguknak NFT-ként.

Ez utóbbi rövidítés egy nem kézzel fogható, digitális terméket takar, ami a kriptovilág más érméivel szemben teljesen egyedi, csak egy darab létezik minden ilyen műtárgyból. Az NFT-t úgy érdemes elképzelni, mint egy digitális eszköz tulajdoni lapját, vagy egy eredetiségigazolásra szolgáló okmányt. Az elmúlt évek egyik legfelkapottabb trendjéről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Mark Zuckerberg és cége csak a fent említett metaverzumok létrejöttét követően, 2021 októberében jelentette be a Facebook történetének eddigi legnagyobb arculatváltását, amellyel a közösségi média óriást egy tollvonással átnevezték Metára. Ez nem csak egy egyszerű névváltozást jelentett: a vállalat a Web3 megépítésének egyik legnagyobb befektetőjévé lépett elő az azóta eltelt időben. Az Instagramot, Facebookot és WhatsAppot tulajdonló konszern vezérigazgatójának terve, miszerint a jövőben a bővített valóságot használva fogjuk eltölteni munka- és akár szabadidőnket is, egyelőre azonban hatalmas melléfogásnak tűnik.

Csak úgy ölik bele a pénzt

A tavalyi bejelentés óta a cég a járvány alatti rekordprofitot követően súlyos mélyütéseket szenvedett el. Az Apple az iOS 14.5-ös frissítésével a korábbinál több kontrollt kaptak a felhasználók adatvédelem terén. A tulajdonosok ugyanis ettől kezdve maguk választhatják ki, hogy egyes mobilappok számára engedélyezik-e a tevékenységeik követését trackerek felhasználásával más mobilappokon és weboldalakon keresztül. Zuckerberg cége szerint ez az egyetlen változtatás nagyjából 10 milliárd dolláros veszteséget jelentett számukra.

Kohei Choji / The Yomiuri Shimbun / AFP

Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az orosz-ukrán háború miatti kedvezőtlen piaci körülmények a befektetők számára sem szerencsések, így a hirdetésekben is csökkenést tapasztalhatott a cég. Mindennek ellenére a vállalat kérlelhetetlenül önti bele a milliárdokat a metaverzum fejlesztésébe. A cég jelentése alapján a kiadások 5 év alatt megközelíthetik a 100 milliárd dollárt.

A virtuális világ megalkotásán dolgozó leányvállalat, a Reality Labs pedig csak az idei év első kilenc hónapjában 9,4 milliárd dollárt vesztett, így az éves veszteség valahol 13 milliárd dollár körül lesz majd.

A Meta azonban tisztában van a veszteségekkel, számításaik szerint jövőre ez az összeg jelentősen nőni fog. És persze ott van a metaverzumhoz tervezett Quest Pro VR-szemüveg is, amely borsos, 1500 dolláros ára, és vegyes kritikái miatt bizonyára szintén nem lesz aranytojást tojó tyúk. A teljesség igénye mellett azt is érdemes megjegyezni, hogy a kriptovalutapiac bezuhanása sem segített a platform növekedésében, ami az NFT-k forgalmának drasztikus csökkenését is magával hozta.

Ez a rengeteg befektetett pénz és energia azonban nem hozta meg a várt vásárlói érdeklődést: a 2022 végéig prognosztizált 500 ezres aktív felhasználói számot 280 ezerre csökkentette a Meta saját virtuális világa, a Horizon Worlds esetében, azonban még ezt sem sikerül megugrani. Jelenleg ez a szám 200 ezer környékén döcög, amelynek belsős jelentések szerint az az oka, hogy a felhasználók egyszerűen megunják, és nem térnek vissza, miután belekóstoltak az eddig igencsak kásás dizájnnal bíró, javarészt üresen tátongó virtuális világba.

Már érezni a rizikós üzlet következményeit

A Meta tehát nem tudott áttörést elérni sem a metaverzum fejlesztése, sem pedig a megítélésének javítása tekintetében, a pénz viszont folyamatosan folyt bele. Emiatt 2022 első felében, a cég történtében először megállt a növekedés. Ezt először a dolgozók felvételének befagyasztásával, majd novemberben tömeges elbocsátási hullámmal próbálták meg ellensúlyozni.

Mark Zuckerberg 11 ezer embert rúgott ki, és ő maga is bevallotta, hogy elkalkulálta magát a metaverzum építésekor. Fordulat azonban egyelőre nem várható a cég hozzáállásában.

Getty Images

Emellett a technológia esetleges veszélyeivel kapcsolatos aggodalmak is egyre nagyobb teret kapnak. Az Interpol technológiai vezetője, Madan Oberoi szerint az egyes országok bűnmegelőző szervei még nem állnak készen a rendszer tömeges elterjedésére, és attól tartanak, hogy újfajta kiberbűnözési technikák elterjedését, és a jelenlegi bűncselekmények nagyobb léptékben történő végrehajtását hozhatja el a metaverzum. Ez ugyanis várhatóan épp oly szabályozatlan lesz kezdetben, mint a közösségi médiás platformok.

Az Európai Unió bűnüldöző szerve, az Europol osztja az Interpol aggodalmait, és attól tartanak, hogy a különböző terrorcsoportok a jövőben propagandára, toborzásra és kiképzésre is használhatják a virtuális teret.

Szakértői elemzések szerint ugyanakkor a metaverzum területe továbbra is hatalmas piaci potenciállal bír. Egyes becslések szerint 2030-ra 5 billió dollárral járulhat majd hozzá a globális gazdasághoz, értéke pedig a 800 milliárd dollárt is elérheti 2024-re. Persze mindez akkor lehet igaz, ha ki tudnak tartani addig a technológia alapját építő cégek erőforrásai. Fontos megjegyezni, hogy ezen kalkulációkban nemcsak a blokkláncon alapuló virtuális világok, hanem az olyan átjárható játékok is benne vannak, mint a Roblox, a Minecraft vagy a Fortnite.

Bizonyos elemzések szerint ezek a játékok olyannyira népszerűek, hogy 2026-ra az emberek negyede tölt majd el egy órát naponta a metatérben, a vállalatok harmada pedig várhatóan kínál majd szolgáltatásokat és termékeket a metaverzumban. A kérdés már csak az, hogyan tudják átformálni az emberek jelenleg fenntartásokkal teli attitűdjét. És persze az sem mellékes, hogy a háborúk és járványok évtizedében lesz-e annyi felesleges jövedelme az embereknek, hogy egy nem létező világba meneküljenek.

The post Eredmény nélkül nyeli el a dollármilliókat Mark Zuckerberg víziója first appeared on 24.hu.