:
Breaking News

Az LG megcsinálta a vezeték nélküli okostévét

Az LG megcsinálta a vezeték nélküli okostévét

Az évek óta januárban esedékes CES kütyüexpó a televíziók szempontjából fontos esemény, hiszen lényegében az összes gyártó itt mutatja be először az adott évre szánt modelljeit, legyen szó akár a Sonyról, a Samsungról, a Panasonicról, a Hisense-ről vagy éppen az LG-ről.

Utóbbi cég híres arról, hogy igazi meglepetésekkel (sokszor csak prototípusokkal) dobja fel a rendezvényt, és idén sem okozott csalódást, hiszen az idei OLED tévécsaládjaik (Z3, G3 és C3) mellett bemutattak egy olyan szériát is, amire eddig nem nagyon volt példa. Ez az LG M3 sorozat, ami szintén OLED technológiát használ, három méretben (77, 83 és 97 hüvelyk) lesz elérhető, de ennél sokkal fontosabb, hogy vezeték nélküli okostévékről van szó, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy az áramot biztosító hálózati kábelen kívül semmi mást nem kell bedugni a kijelzőkbe.

Búcsú a vezetékektől

Akinek az elmúlt években volt dolga tévével, az tudja, hogy a kábelmenedzsment meg tudja keseríteni az ember életét, főleg, ha egyszerre több mindent akarunk a készülékünkre csatlakoztatni: konzolokat, soundbart, komolyabb hangrendszert, routert, esetleg PC-t.

A vezetékeket rendre a kijelző hátába vagy oldalába kell dugni, ezek cserélgetése pedig sokszor macera, és falra helyezett képernyő esetén még a kábelek esztétikus elhelyezése is külön fejfájást okoz. A Samsung évekkel ezelőtt ezen probléma áthidalására találta ki a One Connect Boxot, amivel kezelhetőbbé tette a problémát, de az LG idén még tovább lépett.

Az M3 névre keresztelt tévésorozat tagjai tudják a 4K felbontást, akár 120 Hz-es képfrissítéssel is, de úgy, hogy nem kell HDMI kábelt dugni készülékekbe. A jelet egy jeltovábbító doboztól kapják, ami 9 méteren belül képes zavartalanul közvetíteni az általunk választott tartalmat, legyen annak a forrása bármi: egy Blu-ray lejátszó vagy akár egy konzol – bár utóbbi esetben arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ezen megoldás hány milliszekundumos késleltetéssel jár. A jeltovábbításhoz az LG a hagyományos Wi-Fi routereknél megszokott technológiát használ, a cég ugyanakkor kiemelte, hogy a kapcsolat minőségét nem befolyásolják más vezeték nélküli hálózatok.

LG Az asztalon lévő fekete jeltovábbító doboz megoldja, hogy többet ne kelljen a vezetékekkel vacakolni.

A minimalista dizájnnal megáldott jeltovábbítón természetesen megtalálható minden olyan csatlakozó, ami más esetekben a tévére kerül, és ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy az egységet a képernyőtől egészen távol helyezzük el, az összes csatlakoztatott eszközzel együtt. Ez főleg akkor jöhet jól, ha az M3 okostévék a falra kerülnek, hiszen ebben az esetben (a tápkábel ügyes elhelyezésével) akár az is elérhető, hogy semmilyen vezeték ne rondítson bele az összképbe.

Nem az átlag otthonokba szánják

A gyártó ígérete szerint az M3 széria modelljei még idén kereskedelmi forgalomba kerülnek (itthoni megjelenésről egyelőre nincs hír), azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy egy ilyen okostévé nem lesz olcsó mulatság. Az LG hivatalos árat egyelőre nem közölt, de mivel a cég 77 hüvelykes, még vezetékes OLED tévéje nagyjából 2900 dollárba (nagyjából 1,1 millió forint, adók nélkül) kerül, biztosak lehetünk benne, hogy a vezeték nélküli változat sem lesz olcsóbb, sőt.

A 24.hu az Asus vendégeként vesz részt a 2023-as CES-en.

The post Az LG megcsinálta a vezeték nélküli okostévét first appeared on 24.hu.