:

Ismeri ezt a Messenger funkciót?

Ismeri ezt a Messenger funkciót?

Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, hogy chatelt valakivel (vagy többekkel egy csoportos beszélgetésben), feltett egy kérdést, de nem kapott rá választ. Ilyenkor persze mindig adott a lehetőség, hogy újra bepötyögjük, amit szeretnénk (vagy válaszoljunk rá, ezzel felhívva rá a figyelmet), ugyanakkor a Meta chatszolgáltatásának van erre külön funkciója, méghozzá Felugratás (angolul Bump) néven, amit kiválasztva a rendszer „az első helyre” dobja a kérdéses üzenetet, méghozzá úgy, mintha magunknak válaszolnánk, ismét megjelenítve a korábban beírt szöveget.

24.hu iPhone-on így néz ki a Felugratás menüpont.

A funkció csak az okostelefonos verzióban érhető el, méghozzá úgy, hogy rá kell bökni a felugratni kívánt üzenetre, nyomva tartani, mire megjelenik egy lista, amik között ott a Továbbiak opció, és ezt lenyomva válik elérhetővé a Felugratás. Ami érdekes, hogy a lehetőség iPhone-on tökéletesen működik, és elvileg elérhető Androidos eszközökön is, nálunk ugyanakkor két különböző készüléken (egy Samsung, egy Xiaomi, mindkettőn Android 13) sem sikerült elővarázsolni.

The post Ismeri ezt a Messenger funkciót? first appeared on 24.hu.