:
Breaking News

Ördög Nóráék bezárják az egyik balatoni boltjukat

Nánásiék két szezon után elengedik a balatonfüredi kisboltot. Miért?

Mi történt? Ördög Nóra és Nánási Pál balatonfüredi kisboltja októberben még technikai okok miatt zárt be. A Blikknek a házaspár most elárulta, hogy a jövőben sem terveznek itt újranyitni.

Több ebből Az Apple összefoghat a Google-lel. Hogy micsoda?! Kétmilliárd dollárt termelt, és valószínűleg a te mobilodra is le van töltve, mi az?

Mi az oka? Ördög Nóra szerint két balatonfüredi szezon után 2024 arról szól, hogy „racionalizáljuk a rengeteg feladatunkat, és az egyik ebből az, hogy fájó szívvel, de el kell engednünk a füredi boltot”. A fő indok az idő- és energiahiány, és hogy a 2022-ben nyitott füredi egység messze volt a másik két, balatonakarattyai boltjuktól, illetve az ottani nyaralójuktól.

„Nagyon megterhelő a folyamatos ide-oda utazgatás”, tette hozzá Nóra, „azt az örömöt, amit egyébként első körben adott nekünk a Balaton, sajnos egy kicsit elveszítettük emiatt”.

Nóra szerint tehát bár jól működött a kisbolt, maguk miatt kénytelenek voltak a bezárás mellett dönteni.

Hogyan tovább? Akarattyán a téli szezonban „csökkentett nyitvatartással”, de „mégis szépen” működtek, és már készülnek az igazi, intenzív nyári szezonra, tette hozzá a tévés műsorvezető, a Forbes szerinti negyedik legértékesebb magyar celeb. A házaspár Nekem a Balaton-os üzleteiről a 2021. augusztusi Forbes magazin címlapsztorijában írtunk hosszabban.

The post Ördög Nóráék bezárják az egyik balatoni boltjukat appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés