:

Rengeteg összeszerelő munkását cserélné gépekre az Apple

Rengeteg összeszerelő munkását cserélné gépekre az Apple

Az Apple az iPhone-gyártás ellátási láncának automatizálását vizsgálja, és a következő években akár 50 százalékkal is csökkentheti az iPhone végső összeszerelésén dolgozó munkások számát, írja a The Information.

A lap szerint a döntés hátterében az állhat, hogy 2022-ben kitört egy zavargás a világ legnagyobb iPhone-összeszerelő üzemében, ami komoly elmaradásokat eredményezett. Természetesen nem egyszerű kivitelezni a váltást, ugyanis az összeszerelő sor automatizálásához szükséges gépezet igen drága, és akár több száz millió dollárba kerülhet évente.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az Apple már döntött.

Az ellátási láncról szóló éves jelentésekben közzétett adatai azt mutatják, hogy gyártópartnereinél az alkalmazottak száma a 2022-es 1,6 millióról már 2023-ban 1,4 millióra csökkent. A hvg szerint már az iPhone 15 végső összeszerelése esetében is számos lépést automatizáltak.

Példaképp olyan gépeket használtak, amelyek fémkonzolokat és rugalmas nyomtatott áramköri kártyákat szereltek fel az alkatrészekre, ráadásul emberi segítség nélkül. Egyes folyamatoknál akár 30 százalékkal is csökkenthették a dolgozói létszámot.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy az Apple fontos felvásárlásokat is végrehajtott ebben az irányban.

Ilyen például a Drishti nevű cég akvizíciója, amely képes az összeszerelő sorokról készült videofelvételeket elemezni, hogy valós időben azonosítsa a szűk keresztmetszeteket és a gyártási problémákat.

A rendszerek azért még nem tökéletesek, ugyanis az Apple bár eredetileg azt tervezte, hogy automatizálja az iPhone gombjainak és egyéb alkatrészeinek a szerelését, erről végül letettek, mert a termék minősége nem felelt meg az Apple szabványainak.

Kapcsolódó Fellázadtak a kínai iPhone-gyár karanténba zárt dolgozói Október óta vannak karanténban a munkások, sokszor élelem nélkül.

The post Rengeteg összeszerelő munkását cserélné gépekre az Apple first appeared on 24.hu.